Nagyvilág

Ukrán válság: diplomáciai fordulat

Szóba állt egymással az ukrán és az orosz külügyminiszter Hágában. A találkozót Kijev kezdeményezte.

Orosz-ukrán külügyminiszteri megbeszélést tartottak hétfőn Hágában – jelentette be Szergej Lavrov, az orosz diplomácia irányítója az Andrij Descsicjával folytatott megbeszélése után.

Ez volt az első alkalom a február végén lezajlott kijevi hatalomváltás, valamint az Ukrajnához tartozó Krím félsziget orosz bekebelezése óta, hogy külügyminiszteri szinten tárgyalt egymással Oroszország és Ukrajna – írja az MTI.

Az ukránok kezdeményezték

Lavrov és Descsicja egyaránt a hétfő délután kezdődött, kétnapos nemzetközi nukleáris biztonsági találkozón tartózkodik a holland kormányzati székhelyen. Az orosz közmédia beszámolói szerint a találkozót az ukrán fél kérte. A megbeszélésen elhangzottakról, annak kimeneteléről az érintett felek egyelőre nem tettek közzé érdemi információkat.

Az orosz külügyminiszter megbeszélést folytatott John Kerryvel, az amerikai külügyek irányítójával is, valamint találkozott a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) vezetőivel. Őket arról biztosította, hogy Moszkva továbbra is támogatja a szíriai vegyi fegyverek felszámolását. Az OPCW közlése szerint Lavrov úgy vélekedett, minden alap megvan annak a feltételezésére, hogy tartani lehet az ilyen fegyverek megsemmisítésére kidolgozott menetrendet.

Nem lenne tragédia

Újságíróknak nyilatkozva Lavrov közömbösséget mutatva reagált arra, hogy nyugati közlések szerint a Krím elfoglalása miatt a világ hét vezető ipari hatalmát és Oroszországot tömörítő, úgynevezett G8-as keretek között nem fogják megtartani az idén júniusra a fekete-tengeri orosz üdülőhelyre – a nemrég megrendezett téli olimpiai játékok helyszínére -, Szocsiba tervezett csúcstalálkozót.

Az orosz külügyminiszter szerint a szocsi G8-as csúcs esetleges elmaradása nem lenne tragédia. Ha a nyugati partnerek úgy vélik, hogy a G8-as formátum kimerítette a benne rejlő lehetőségeket – mondta -, akkor Moszkva nem fog ragaszkodni a megtartásához. Lavrov szerint a G8 hasznosnak bizonyult olyan globális problémák megvitatása során, mint például az iráni nukleáris program, illetve a szíriai polgárháború.

Szergej Lavrov az újságíróknak azt mondta, Oroszországot nem gonosz szándékok vezérelték a Krímmel kapcsolatban, hanem az, hogy megvédje az évszázadok óta ott élő oroszokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik