Nagyvilág

Fortune: Ferenc pápa a világ legjobb vezetője

A gazdasági újság listáján olyan emberek szerepelnek, akik lendületet adnak követőiknek és jobbá teszik a világot.

Ferenc pápa került az amerikai Fortune magazin 50-es ranglistájának élére “a világ legjobb vezetője” kategóriában – számolt be az MTI.

A gazdasági újság megfogalmazása szerint a listára azok kerülhettek fel, akik “lendületet adnak követőiknek és jobbá teszik a világot”. Egy évvel ezelőtti megválasztása óta “Ferenc pápa felvillanyozta az egyházat, és a nem hívők sokaságát vonzotta azzal, hogy nagy lendülettel új irányt határozott meg” – így a magazin. A “Ferenc-hatás” jelei közül kiemelte azt a márciusi felmérést, amelyből az derült ki, hogy a katolikus hívők nyolcada Ferenc pápa hatására adományoz többet az utóbbi időben a szegényeknek.

A Fortune listáján – amelyet a Zenit katolikus hírszolgálat ismertetett honlapján – a második hely Angela Merkel német kancelláré lett. Az első tíz helyezett között van Bill Clinton volt amerikai elnök, Bono, a U2 ír rockegyüttes énekese és a dalai láma is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik