Nagyvilág

Ferenc pápa: “Imádkozzatok értem!”

Titokzatos Twitter-üzenetet osztott meg az éppen egy éve megválaszott egyházfő csütörtökön délelőtt.

“Please pray for me!”, azaz “Imádkozzatok értem” – ez a bejegyzés jelent meg Ferenc pápa Twitter-falán. Egyelőre nem lehet tudni, hogy az egyházfő pontosan mit akar mondani az üzenettel vagy miért kéri a hívektől a támogatást.

Ha tippelnünk kellene, azt mondanánk, hogy a további munkához kér erőt a követőktől, hiszen Ferencet pontosan egy éve, 2013. március 13-án választották a bíborosok pápává XVI. Benedek lemondását követően.

A katolikus egyházfő a minap egy hosszú interjúban beszélt a hivatalban töltött egy évéről. Akkor azt mondta, hogy nem szeret mérleget vonni, csak minden tizenöt napban, a gyóntatójával szokott így tenni.

Majd hozzátette, szeret az emberek között lenni, azzal együtt lenni, aki szenved, és szeret eljárni a plébániákra. „Nem szeretem az ideológiai értelmezéseket, azt a mítoszt, amely Ferenc pápát övezi. Amikor például azt mondják, hogy a pápa éjszaka kimegy a Vatikánból, hogy enni adjon a hajléktalanoknak. Soha eszembe nem jutott úgy lefesteni a pápát, mint valami Superman, egyfajta sztár, sértőnek tűnik. A pápa olyan ember, aki nevet, sír, nyugodtan alszik és barátai vannak mint mindenki másnak. Normális ember.”

Az újítások pápája

A katolikus egyházfő az egy éve alatt rengeteg új, eddig szokatlan dolgot meg mert tenni, ezért hamar sokak kedvence lett. Ferenc pápa a Time magazinnál és a The Times-nál is az Év embere lett, az egyik legemlékezetesebb eset pedig az volt, amikor homlokon csókolt és magához ölelt egy eltorzult arcú, ritka betegségben szenvedő férfit, akinek csomók borítják az egész testét. Korábban pedig azt is bebizonyította, hogy nehéz őt zavarba hozni, hiszen amikor egy kisgyerek beleült a pápai trónba, örömmel fogadta a kíváncsi jövevényt.

Arra pedig biztosan mindenki emlékszik, amikor nemrég véletlenül káromkodott egyet, megtréfálta az olasz nyelv.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik