Nagyvilág

Elmarad az EU-orosz csúcs

Brüsszel úgy döntött, hogy lemondja a júniusra tervezett csúcstalálkozót Moszkvával az Ukrajna déli részén fekvő Krím félsziget Oroszországhoz csatolása miatt.

“A politikai kapcsolatokban van egyfajta szakadás, (…) az EU-Oroszország közötti csúcstalálkozóra ilyen körülmények között nem kerül sor” – mondta Francois Hollande francia államfő, amikor megérkezett Brüsszelbe az EU állam- és kormányfőinek csúcstalálkozójára.

Az orosz és ukrajnai illetékesekre kiterjedő egyéni szankciókon túl az EU-nak gazdasági szankciókat “kell előkészítenie” Oroszország ellen abban az esetben, ha a válság tovább súlyosbodik – tette hozzá Hollande, aki mindenesetre hozzátette, hogy az európai állam- és kormányfőknek egyelőre csak a személyek elleni szankciók kibővítéséről kell döntést hozniuk – írja az MTI.

Angela Merkel a német törvényhozás alsóházában mondott beszédében hangsúlyozta, hogy a csütörtökön kezdődő kétnapos csúcson kiterjesztik a személyek elleni célzott intézkedéseket, de ha Oroszország miatt tovább mélyül az ukrajnai válság, az EU továbblép a szankciós rendszer harmadik szakaszába, amely gazdasági büntetőintézkedéseket irányoz elő.
A jelenleg 21 személyt felsorakoztató lista “nem elegendő, hiszen csupán a legalacsonyabb szintű felelősöket tartalmazza. Itt az ideje, hogy Vlagyimir Putyin elnök közvetlen környezetében is körülnézzünk” – szögezte le Dalia Grybauskaite litván elnök.

A kétnapos brüsszeli csúcstalálkozón az EU állam- és kormányfői a Krím félsziget Oroszországhoz csatolására keresik a közös választ.

Az európai vezetők azt is tervbe vették, hogy pénteken aláírják az EU-ukrán társulási megállapodás politikai részeit Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnökkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik