Nagyvilág

Köszönet a balhémentes március 15-ért

A román miniszterelnök szerint a hatóságok profizmusának tudható be, hogy békésen ünnepelhettek az erdélyi magyarok.

Victor Ponta román miniszterelnök megköszönte az állami hatóságoknak, hogy nem történetek incidensek Romániában a magyarság különböző, március 15 – i rendezvényein – közölte vasárnap a bukaresti kormány sajtóirodája.

“Feltűnt, hogy az illetékes állami intézmények milyen professzionalizmussal viszonyultak ehhez a magyar nemzetiségű román állampolgárok számára fontos momentumhoz. Az a tény, hogy nem történtek incidensek, nem volt a helyzetet feleslegesen kiélező provokáció azt bizonyítja, hogy a hatóságok jól végezték munkájukat” – idézte a sajtóközlemény Victor Ponta miniszterelnököt.

Ponta üdvözölte, hogy az állami hatóságok “példát mutattak” civilizált és demokratikus viselkedésből, annak ellenére, hogy időnként “izgató és veszélyes” szónoklatokkal szembesültek, amelyeket megítélése szerint provokációként is lehet értelmezni.

“Ez a normális egy európai államban, amely hisz a demokratikus értékekben, amelyben törvényesség uralkodik és amelyben a polgári szabadságjogokhoz felelősség és törvénytisztelet társul” – idézte a kormányközlemény a román miniszterelnököt.

Az erdélyi magyarság március 15 -i ünnepségein egyes helyszínein a magyar kormány tagjai is beszédet mondtak. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Kézdivásárhelyen szervezett ünnepségen arról beszélt, hogy a magyaroknak is jár az autonómia, ami nem irányul senki ellen. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Magyarország támogatásáról biztosította  az autonómiáért küzdő székelyeket a sepsiszentgyörgyi ünnepségen elmondott beszédében.

A magyarság nemzeti ünnepe előtt a román belügyminisztérium azt közölte, hogy ezer rendőrt mozgósított Románia tizenöt megyéjében az ünneplő magyarság 56 rendezvényére, amelyeken – becslésük szerint – 30 ezer ember vesz részt.

Pénteken a román belügyminisztérium szóvivője bejelentette: “szélsőséges tevékenységük” miatt megtiltották több magyar állampolgárnak, hogy Romániába utazzanak. A román szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT) közölte: az alkotmányos rend elleni cselekmények gyanújával indított büntetőjogi eljárást olyan személyek ellen, akik a Jobbikot népszerűsítették Romániában – közölte pénteken a DIICOT.

Traian Basescu román államfő kedden a Jobbik vezetőinek és tagjainak kitiltását kérte Romániából, az előző napi marosvásárhelyi autonómiatüntetésre hivatkozva.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik