A volt MSZP-s képviselő telefonon elmondta a Hír Televíziónak, hogy szombaton este egy bevásárlóközpont ajtajában egy 40 körüli férfi azt mondta: „Ezt nem felejtjük el neked, és ezért meg fogsz halni” – olvasható az MNO-n.
Zuschlag szerint nyilván egy olyan emberről lehetett szó, aki a jelenlegi ellenzék aktivistája, vagy az ő ideológiáját valló személy, hiszen nyilván jelen pillanatban az ő érdekeiket sérti elsősorban a hamarosan megjelenő könyve. Mint az interjúban elmondta természetesen tesz rendőrségi feljelentést, mert nem szeretné, hogy akár a családját vagy akár őt rendszeres jelleggel lehessen fenyegetni.
Az önéletrajzi könyvéről Zuschlag János pénteken nyilatkozott először a Napi Gazdaságnak. Az interjúban azt állította, ötvenmillió forintot kapott annak idején egy nejlonszatyorban a szocialista párt titkos széfjéből azért, hogy visszalépjen a 2006-os választási kampányban.