Nagyvilág

Saját tagját végezte ki az al-Kaida

Kivégezte egyik tagját az Arab-félsziget al-Kaidája (AQAP) nevű terrorcsoport Jemenben, azzal vádolva az érintettet, hogy az ellenük harcoló kormánycsapatok pártfogójának, az Egyesült Államoknak kémkedett - jelentették biztonsági források csütörtökön.

A gyanúsítottal az AQAP golyóval végzett, majd holttestét a délkeleti Hadramaut régióban, es-Sihr város futballstadionjának kerítésére akasztotta. Az áldozat mellé kitűzték az al-Kaida zászlóját és egy transzparenst, amelyen “az Arab-félszigeten tartózkodó amerikaiak kémje” felirat állt.

Egy ugyancsak a helyszínen lelt írásban a szélsőségesek hasonló sorsot ígértek minden “betolakodónak, aki egy pár fillérért” távolról követhető jeladókkal szerelik fel a milicisták járműveit, ami által azok az amerikai dróntámadások könnyű célpontjaivá válnak. “Ezek a kémek adják az ellenséges amerikai keresztesek igazi ütőerejét, amely nélkül azok nem tudnának a közelünkbe férkőzni.”

Kizárólag az Egyesült Államok vet be a régióban pilóta nélküli repülőket terrorellenes hadműveleteiben. A The Bureau of Investigative Journalism nevű hírportál szerint az elmúlt évben tizenhétszer intéztek Jemenben dróntámadást az AQAP tagjai ellen, amelyekben mintegy száz ember, köztük húsznál több civil vesztette életét.

Ugyancsak csütörtökön ismeretlen merénylők agyonlőtték a jemeni hírszerzés egyik magas rangú tisztségviselőjét a fővárosban. Egyelőre nem tudni, ki áll a támadás mögött, de a szanaai repülőtérhez közeli otthonából éppen kilépő ezredes ellen az AQAP-ra jellemző módon hajtották végre a merényletet – közölte egy biztonsági tisztségviselő.

Az AFP francia hírügynökség egy további jelentése szerint az ENSZ különböző segélyprogramjainak képviseletében egy hatfős csoport nem tudott bejutni a déli ed-Dzáli városába az ottani heves harcok miatt. A csoport a biztonsági erők és helyi szeparatista fegyveresek rendszeres összecsapásai miatti súlyos humanitárius helyzet felmérésére érkezett az országba.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának jemeni felelőse, George Abu Zuluf úgy nyilatkozott, hogy a kormány arra kérte a nemzetközi szervezetet, halassza el egy héttel a segélyakciót, mert másképp a hadsereg nem tudja szavatolni biztonságukat. Abu Zuluf elmondása szerint eddig mintegy 45 ezer ember menekült el az erőszak sújtotta városból, és a környező falvakban keresett menedéket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik