Nagyvilág

Betiltották a pletykálkodást és a félrelépést a hivatalnokoknak

Rendeletben korlátozta ötezer hivatali szolgája magánéletét az észak-kínai Senjang város egy kerülete.

Az előírásokat az észak-kínai Liaoning tartomány fővárosának Tatung kerülete adta ki, s az – egyelőre – csak az ott dolgozó mintegy ötezer hivatali szolgára vonatkozik – olvasható a Baidu hírportálján.

Példát kell mutatniuk

A rendelkezés részletesen szabályozza a munkahelyi viselkedés normáit, emellett a közszolgák szabadidejükben végzett tevékenységét illetően is tartalmaz korlátozásokat. Az előírások szerint például állami alkalmazottak nem űzhetnek szerencsejátékot, nem terjeszthetnek pletykákat az interneten vagy a médiában, nem folytathatnak házasságon kívüli viszonyt, nem használhatnak drogokat. A dokumentum szerint a szigort az indokolja, hogy a hivatalnokoknak példát kell mutatniuk a társadalom többi tagja előtt, ami általánosságban a nem éppen kedvező megítélésük javításához is hozzájárul.

A szabályok betartására a hivatalnokok “próbaidőt kapnak”, vagyis a rendeletek nem lépnek azonnal életbe, először figyelmeztetésekkel és kampányokkal hívják fel viselkedésük korrigálására az érintettek figyelmét. Hogy pontosan milyen büntetés jár majd az előírásokat megszegőknek, nem részletezi a jelentés.

A pekingi Kínai Népi Egyetem kutatói egy korábbi tanulmányukban felhívják a figyelmet arra, hogy a hivatalnokok megítélése az elmúlt években óriási csorbát szenvedett, a nyilvánosságra került szex-, korrupciós-, hivatali befolyással való visszaélésekkel kapcsolatos botrányok miatt. Az állami alkalmazottak imázsának javítására a kínai kormány bő egy éve hirdetett kampányt, amelynek célja az államgépezet iránti bizalom visszaszerzése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik