Nagyvilág

A Costa Concordia kapitánya nem akarta feláldozni magát

costa-concordia(2)(960x640).jpg (costa concordia)
costa-concordia(2)(960x640).jpg (costa concordia)

A frissen nyilvánosságra hozott felvételek szerint a két éve zátonyra futott Costa Concordia tengerjáró bírósági tárgyalásán a volt kapitány elmondta, nem akarta eljátszani a hőst. Korábban a rendőrparancsnok adott volna neki csónakot, hogy visszamenjen a roncshoz, de ő inkább a parton maradt.

A hangfelvétel Francesco Schettino a Costa Concordia volt kapitányának hatósági kihallgatásán készült 2012. január 17-én, négy nappal a hajó balesete után. Schettino akkori kijelentéseit követően az ügyészség elrendelte a kapitány letartóztatását.

“Hogyan mehettem volna? Helikopterrel vagy úszva?”

A most nyilvánosságra hozott felvételen Schettino elismerte, hogy hibát követett el. Ugyanakkor azt hangoztatta, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy minél több utas megmeneküljön. Schettino elmondta, hogy az utasokkal együtt ő is elhagyta a hajót és mentőcsónakkal Giglio szigetére ment, miután a Costa Concordia a parti szikláknak ütközött.

“Mondták, hogy menjek vissza a hajóra, de hogyan mehettem volna? Helikopterrel vagy úszva? Miért kellett volna eljátszanom a hőst? A hajó akkor már az oldalára dőlt, semmit nem tudtam volna tenni, a parton viszont százaknak tudtam segíteni” – hangsúlyozta a felvételen Francesco Schettino.

A toszkán Grossetóban tavaly tavasz óta tartó per újabb tárgyalásán tanúként hallgatták meg Cristina Porcelli ügyvédet, aki a katasztrófa éjszakáján a Costa Crociere hajótársaság válságstábjának tagja volt. Porcelli elmondta, hogy a baleset óráiban telefonon tartották a kapcsolatot Francesco Schettinóval, aki arról számolt be nekik, hogy a Costa Concordia oldala sziklának ütközött, és ez a szikla nem volt feltüntetve a hajózási térképeken. A tanú szerint Schettino nem jelezte, hogy tragédia történt és áldozatokról sem beszélt. A kapitány inkább azt hangoztatta munkaadóinak, hogy általa az utolsó pillanatban végzett manőverrel megmentette az utasok életét.

Kétszer mondott nemet

Ez az első alkalom, hogy a bíróság meghallgatta a Costa Crociere egyik vezetőjét. A hajótársaság tavaly vádalkut kötött az ügyészséggel és egymillió eurós bírságot fizetett. Egyedül Roberto Ferrarinit, a Costa Crociere válságstábjának vezetőjét ítélték el 34 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre.

A bíróságon nyilatkozott Carlo Galli, Giglio sziget közlekedési rendőrparancsnoka is. Elmondta, hogy a baleset éjszakáján kétszer is felajánlotta Schettinónak, hogy csónakot ad neki, hogy visszatérhessen a hajójára. Erre Francesco Schettino mindkétszer nemet mondott. Galli hozzátette, hogy Schettino teljesen szárazon, polgári ruhában állt Giglio parti szikláin és innen figyelte a süllyedő hajót.

A Costa Concordián tartózkodó 4229 személyből 32-en veszítették életüket. A hajószerencsétlenség egyetlen vádlottja Francesco Schettino.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik