Nagyvilág

Kimentették az összes orosz bányászt

bánya (bánya)
bánya (bánya)

A szibériai Kuzbasz-szénvidék egyik létesítményében sújtólégrobbanás történt szerdán. Két bányász életét vesztette a szerencsétlenségben.

Az Interfax orosz hírügynökség korábbi jelentése szerint a Kemerovói terület Prokovjevszk nevű településén lévő bányából 90 ember ki tudott jutni, de 15 embernek ez már nem sikerült.

Később a hatóságok pontosították az adatokat. Eszerint a robbanás idején a mélyben tartózkodó 105 bányászból 103-at kijuttattak a felszínre. Ketten azonban meghaltak. Ketten megsérültek.  A mentésben több mint 100 ember vett részt, a helyszínen tartózkodik a  Kemerovói terület kormányzója is.

A Dzerszinszkij bányában nem ez  volt az első baleset. Január elején omlás miatt kellett kimenekíteni bányászokat a föld mélyéről. A bánya 1935 óta működik a nyugat-szibériai szénvidéken.

Tavaly májusban tárcaközi bizottság tanácskozott Prokopjevszkben a veszteséges bányák megszüntetését célzó átfogó programról. A veszélyesnek minősített prokopjevszki és kiszeljovszki és anzsero-szudzsenszki lakóépületekből is ki akarják költöztetni a bányászokat. Az ülésen elfogadott jegyzőkönyv szerint 2018-ban bezárják a prokopjevszki szénbányát.

A nyugat-szibériai Kuzbasz-medencében 58 bánya és 38 felszíni szénfejtő működik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik