Szórakozás

Befejeződött a bauxittermelés Halimbán

bauxit (bauxit)
bauxit (bauxit)

Befejeződött a bauxit kitermelése a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. halimbai bányaüzemében: a bányabezárást követően nyolcvan vájár áthelyezéssel tovább dolgozhat, eddig húsz embert bocsátottak el.

Bakonyi Zoltán, a Mal Zrt. vezérigazgatója az MTI érdeklődésére szerdán közölte: a bányabezárást követően hetven főt az ajkai timföldgyárban foglalkoztatnak tovább, tíz ember az EOSZÉN Kft.-hez kerül.

Egyeztetéseket folytatnak más bányatársaságokkal annak érdekében, hogy a hiányzó földalatti műszakokat más bányákban teljesíthessék azok a munkavállalók, akik így a nyugdíjazáshoz szükséges ötezer földalatti műszakot, vagy a 25 év földalatti munkaviszonyt elérik – tette hozzá. Közlése szerint a nyugdíjra így tíznél több halimbai bányásznak lesz lehetősége. A Mal eddig 20 embert bocsátott el a bányabezárás miatt.

Jelenleg a hatósági előírásoknak megfelelő úgynevezett bányarablási tevékenység folyik egy hete a föld alatt, amelynek során a mintegy hét kilométer hosszú járatrendszerből eltávolítják a beépített anyagokat. Ez várhatóan március végéig tart.

Február 4-én jelentette be a Mal Zrt. 196 főre vonatkozó csoportos létszám-leépítési szándékát a Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségére; a leépítés szakaszosan történik, több ütemben – közölte korábban a Veszprémi Kormányhivatal.

A Veszprémi Bányakapitányság korábbi közlése szerint a halimbai mélyművelésű bánya kitermelhető vagyona 1 millió 900 ezer tonna volt, évente 145-180 ezer tonna bauxit kitermelése valósult meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik