Nagyvilág

Panorámaképek Kim Dzsong Un diktatúrájából

Észak-Koreába nem jutott el a Google kamerás autója, így még virtuálisan sem tudunk barangolni az utcákon, de most elérhetővé vált néhány hivatalos fotó.

A képek természetesen cenzúrázva vannak, amolyan kommunista válasz a Google Street View nevű alkalmazására. A képeket a szingapúri fotós, Aram Pan készítette és eredetileg a DPRK 360 nevű oldalon lehet megnézni, de ez hol működik, hol nem, de többnyire inkább nem. De szerencsére máshol is fellelhetőek a képek, így mi is bekukkanthatunk a – cenzúrázott – Észak-Koreába.

A panorámaképek természetesen Kim Dzsong Un és a párt engedélyével és támogatásával készültek, tehát cenzúrázva vannak, de például észak-koreai strandról eddig még nem készült kép. Nem biztos, hogy ez a strandolós jelenet a valóságot ábrázolja, de a tengerpart homokos, vannak napernyők, az egyik fürdőző sortja pedig vörös.

Kép: DPRK 360

Nagyon kevés turista jut be az országba, a legismertebbek közülük a korábbi kosárlabdasztár, Dennis Rodman, legutóbb pedig vele tartott egy Magyarországon dolgozó férfi is. Beszámolója szerint őket körülvette a luxus, de sokat nem láthattak az ország igazi arcából.

Kép: DPRK 360

Készült panorámakép egy balett stúdióban is, itt a kislányok önfeledten táncolnak, miközben a falról az ország korábbi vezetői nézik őket, meg a szülök a terem széléről.

És akkor a ezt a nagyon fura videót még nem is mutattuk Észak-Koreából:

Olvasói sztorik