Nagyvilág

Budapesti férfival ment Rodman Észak-Koreába

dennis-rodman(960x640)(1).jpg (dennis rodman, )
dennis-rodman(960x640)(1).jpg (dennis rodman, )

A Féreg legutóbbi útja során egy Budapesten dolgozó amerikai férfi is ott volt, amikor Kim Dzsong Un-t köszöntötték. Meglepő részletek derültek ki az alkoholmámoros utazásról.

Már állandó vendégnek számít a korábbi kosárlabdasztár, Dennis Rodman Észak-Koreában, legutóbb Kim Dzsong Un születésnapján élvezte az ország vendégszeretetét. Nem utazott egyedül, egy tizenkét fős turistacsoport is vele tarthatott, ennek volt a tagja John Milton, a tizenöt éve hazánkban élő amerikai befektetési bankár.

Kutyahús és káposzta

Miltont először a BuzzFeed említi meg az egyik cikkében, most pedig az Origo-nak beszélt élményeiről. A hírportálnak nyilatkozva Milton elmondja, hogy észak-koreai mércével számolva a luxus vette őket körül, de az ötcsillagos hotel, ahová elszállásolták őket, Európában csak olyan három csillag. De a legfurcsább mégis az étel volt, minden este kutyahús és káposzta volt a menü, a reggeli pedig olajban áztatott hús. Milton három napig csokoládén élt, biztosra ment – mondja.

A csoport ellátogatott a Háború Múzeumába is, ahol a Budapesten dolgozó férfi meglepődve tapasztalta, hogy van külön Magyarországnak szentelt részleg, emlékezve arra, hogy hazánk milyen nagyvonalúan támogatta az országot a koreai háború során. Nagyon szeretik a magyarokat – tette hozzá Milton.

Rodman és az alkohol

A Féregről (ez a sztár beceneve) Miltonnak az a véleménye, hogy szerinte az út során végig ittas lett volna, akkor is, amikor elkezdett énekelni az ország vezetőjének. Ezzel együtt a férfi szerint Rodman nyílt fickónak tűnik, akinek jó szíve van, ráadásul, ha nincs ott körülötte a média, sokkal kevésbé harsány, bár szeret a figyelem középpontjában lenni.

Milton szerint az azóta elvonóba került sztár ugyanúgy jól jár ezzel a kapcsolattal, ami közte és Kim Dzsong Un között van, mint az észak-koreai diktátor. Rodman karrierjének már teljesen vége volt, amikor elkezdett barátkozni a kommunista vezetővel, Kim Dzsong Un számára pedig Rodman a zálog Amerikával szemben.

És a részletek?

Milton ugyanabban a szállodában lakott, mint Rodman és a többi kosaras, de arról nem beszélt, mi ment a hotelben esténként. Csak annyit mondott, rengeteg sikamlós története van.

Az országról a Budapesten dolgozó férfi elmondta, meglátása szerint az összeomlás szélén áll, szerinte a rezsim hamarosan megbukik. Hogy miért? Mert az emberek szabadok akarnak lenni, ez pedig Észak-Koreában is változásokat fog hozni, állítja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik