Nagyvilág

Obama meglátogatja Ferenc pápát

obama (obama, )
obama (obama, )

Az amerikai elnök március 27-én utazik a Vatikánba.

A tervezett találkozó hírét a Vatikánban is megerősítették.

Az elnök március 24-én és 25-én Hollandiában részt vesz majd a nukleáris biztonsági csúcstalálkozón, 26-án Brüsszelben pedig az EU-amerikai csúcson.

Obama egyébként legutóbb egy washingtoni ingyenkonyhát látogatott meg, és burítók elkészítésében segédkezett.

Méltatta a pápát

Barack Obama, aki a The New Yorker magazin által vasárnap közölt nyilatkozata szerint elnöki örökségének egyik kulcselemeként tekint a szegények és a gazdagok közötti különbségek csökkentésére, több alkalommal is elismeréssel szólt a pápáról. Egy decemberi beszédében méltatta  a katolikus egyházfőnek a társadalmi különbségeket is ostorozó apostoli buzdítását.

Az Egyesült Államok elnökei csak igen ritka esetben hivatkoznak a pápára, de Obama a CNBC televíziónak nyilatkozva már októberben méltatta a pápa alázatát és a szegények, a homoszexualitás, a fogamzásgátlás és az abortusz kérdésében tett kijelentéseit.

Még nem találkoztak

Az elnök úgy vélekedett, hogy Ferenc “Krisztus tanításai szerint él”, és “hihetetlen alázatról” tett tanúbizonyságot.
A protestáns többségű Egyesült Államokban a katolikus a legnépesebb keresztény egyház. A legnagyobb katolikus lakossággal rendelkező országok közül az  Egyesült Államok a negyedik Brazília, Mexikó és a Fülöp-szigetek után.

A washingtoni politika legmagasabb szintű vezetői többek között Joe Biden alelnök, John Kerry külügyminiszter és John Boehner képviselőházi elnök is római katolikus. A pápa beiktatásán az amerikai küldöttséget az alelnök vezette.
Obama elnök és Ferenc pápa még nem találkozott egymással.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik