Nagyvilág

Itt a bizonyíték, hamisan vádaskodott a magyar nagykövet

A bukaresti magyar nagykövetség mezőgazdasági attaséja egy interjúban azt állította, a magyar állam földvásárlásokra készül Erdélyben. Később ő és a nagykövet is tagadta az interjút, most kiderült, hamisan.

Hatalmas felzúdulást keltett az az interjú, amit Szabó József Andor, a bukaresti magyar nagykövetség mezőgazdasági attaséja adott a Krónikának (nem a Kerényi-féle Magyar Krónikának, hanem a román Krónikának).

Szabó akkor többek között azt állította, hogy „ha valaki a földjét el szeretné adni, akkor egy olyan szerződést köthet a magyar állammal, melynek értelmében életjáradékot kap, ráadásul a terület is a tulajdonában marad élete végéig”.

Mindenki tagadott

Később Szabó is tagadta az állítólagos interjút, azt mondta, hogy nem nyilatkozhat és a feletteséhez irányította az őt megkeresőket. A bukaresti magyar nagykövet, Zákonyi Botond is tagadott, azért nem kommentálta a cikket, mert a mezőgazdasági attasé nem is adott interjút a Krónikának, majd helyreigazítást is kért.

Fotó: MTI / Kollányi Péter

Az interjút jegyző Szucher Ervin azonban kitart amellett, hogy volt interjú, a Népszabadságnak pedig le is játszott egy felvételt, amin a beszélgetés egyik részlete hallható.

Etikai testület vizsgálta az állításokat

A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének etikai testülete, az úgynevezett Becsületbíróság megvizsgálta az esetet, utána pedig állásfoglalást adtak ki.

Ebben azt írják, a Becsületbíróság megvizsgálta az interjút jegyző Szucher Ervin hangfelvételét, amire hivatkozva korábban is azt állította, hogy az interjú létezik. „A hangfelvétel birtokában, és annak tartalmi elemzése nyomán a Becsületbíróság kijelenti: az interjú létezik, valós, technikailag nem manipulált, és hanganyaga teljes mértékben megegyezik a Krónikában közöltekkel” – áll a testület közleményében.

Ugyanezt állítják azok a szemtanúk is, akik az interjú készítését látták. Ezért Szucher Ervin szakmai hitelét rontja Zákonyi Botond nagykövetnek az a kijelentése, hogy „az attasé nem is adott interjút a Krónikának”.

Vagyis az interjú elkészült, itt el is olvasható teljes egészében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik