Nagyvilág
Borton(210x140)(6).jpg (börtön)

Elítéltek tömege kerül szabadlábra

Több ezer elítéltnek jelent idő előtti szabadulást Romániában az új büntető törvénykönyv (Btk.) február elsejei hatályba lépése - közölte kedden az Antena 3 hírtelevízió.

Korábban a témában:

Az új Btk. enyhébb büntetési tételeteket ír elő egy sor bűncselekménynél, emiatt sok olyan elítélt hamarabb szabadul, aki már letöltötte az adott bűncselekményre kiszabható maximális büntetést, mások pedig a reméltnél hamarabb kérhetik feltételes szabadlábra helyezésüket.

Ismert fogva tartott is van köztük

Minden büntetésvégrehajtó intézetben különbizottság elemzi egy-egy bíró vezetésével, hogyan érinti az egyes elítélteket az új Btk. A Romániában börtönben lévő 31 ezer elítélt közül eddig 19 ezernek a dossziéját tanulmányozták át. Ebből arra a következtetésre jutottak, hogy összesen mintegy hatezer elítélt kérheti szabadlábra helyezését az új Btk. alapján.

Az Antena 3 szerint ezzel a hullámmal szabadlábra kerülhet Gigi Becali politikus-futballmecénás is: a Steaua futballklub szponzora – akit 2009-ben az Európai Parlament, 2012-ben pedig a bukaresti képviselőház tagjává választottak – tavaly májusban került rács mögé, miután korrupcióért és önbíráskodásért három és fél éves szabadságvesztésre ítélték.

Nastase is szabadulhatna

A román médiában már korábban is vita alakult ki arról, hogy milyen hatása lehet, ha rövid idő alatt több ezer köztörvényes bűnöző kerül szabad lábra. A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) ugyanis decemberben egy amnesztiatörvényt is el akart fogadtatni a börtönök túlzsúfoltságára hivatkozva: ennek megszavazását végül a koalícióban részt vevő liberálisok ellenkezése miatt a februárban kezdődő tavaszi ülésszakra halasztották.

Az amnesztiatörvény módosítása lehetővé tenné, hogy teljes büntethetetlenséget élvezhessenek Romániában azok, akik legfeljebb hatéves szabadságvesztéssel büntethető bűnöket követtek el, illetve közkegyelemben részesüljenek azok az elítéltek, akiket legfeljebb hétéves szabadságvesztéssel büntethető bűnökért ítélt el a bíróság.

A román média szerint a PSD amnesztiatervezetének elfogadása esetén a korrupcióért másodszor is bebörtönzött Adrian Nastase volt miniszterelnök is kiszabadulna a börtönből.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.