Hét százalékkal nőtt tavaly éves szinten a bűncselekmények száma Csehországban. Ennek egyik legfőbb oka Václav Klaus akkori államfő januári közkegyelme – közölte Václav Kucera, az országos rendőrfőkapitány helyettese hétfőn Prágában.
Elmondta, hogy tavaly a hatóságok több mint 325 ezer bűncselekményt jegyeztek fel. A felderítettség 43 százalékos volt.
Kucera szerint a rendőrök tavaly 8,5 milliárd korona értékben foglaltak le bűncselekményekből származó pénzt és vagyoni tárgyakat, ami 40 százalékkal több, mint 2012-ben.
2500 visszaeső
“Az elnöki amnesztia a bűncselekmények növekedésének egyik legfőbb, de nem egyedüli oka” – jelentette ki újságírók előtt a rendőrfőkapitány helyettese. Elmondta: a szabadlábra került 6300 rab 40 százaléka ellen ismét bűnvádi eljárás van folyamatban.
A bűncselekmények többségét, 60 százalékát, különböző betörések, lopások teszik ki. “A legnagyobb mértékben, több mint 20 százalékkal a családi házakba való betörések száma emelkedett” – mutatott rá Kucera. Elmondása szerint Csehországban az utóbbi két-három évben megugrott az családi házak építése, ezek jelentős része nincs megfelelően biztosítva a betörések, lopások ellen.
Kevesebb gyilkosság, több drogos eset
Nőtt a kábítószeres bűnözés is. “A növekedés 25 százalékos. Ez azonban annak is eredménye, hogy a rendőrség az utóbbi időben nagyobb figyelmet szentel ennek a területnek” – szögezte le.
Tavaly 188 gyilkosság történt Csehországban, hattal kevesebb, mint 2012-ben. Tavaly 117 ezer személy ellen indult bűnvádi eljárás. Ezek felét visszaeső bűnözők teszik ki – mondta az országos rendőrfőkapitány helyettese.