Nagyvilág

Merénylet áldozata lett egy iráni diplomata

A férfira Jemenben többször rálőttek a személygépkocsijában. A kórházban belehalt sebesüléseibe.

A diplomatát a vállán, majd mint később kiderült, a gyomrán és az altestén is eltalálták – egyes források szerint három, más források szerint azonban négy golyót kapott – miután autójával elhagyta az iráni nagykövet rezidenciáját. Kórházba szállítása után megműtötték, majd az intenzív osztályra vitték, nem sokkal később azonban jemeni biztonsági források tájékoztatása szerint meghalt.

A támadók elmenekültek.

Irán szombat este határozottan elítélte a támadást. A külügyminisztérium szóvivője közölte, szorosan figyelemmel kísérik az ügyet. Marszi Afkám szerint az elkövetők először megpróbálták elrabolni a diplomatát, aki ellenállt. A terroristák ezután kezdtek lövöldözni.

Diplomáciai körökből származó információk alapján az áldozat biztonsági alkalmazottként dolgozott az iráni képviseleten, rendőrségi tájékoztatás szerint azonban pénzügyekkel foglalkozott. Utóbbit erősíti meg az iráni állami televízió jelentése is, amely a nagykövetség kereskedelmi attaséjaként említette Ali Aszgar Aszadit.

A síita többségű Irán és a túlnyomórészt szunniták lakta Jemen között feszült a viszony. Szanaa többek közt azzal vádolja Teheránt, hogy támogatja a Jemen északi részén harcoló lázadókat. Irán tagadja ezt.
Tavaly júliusban a jemeni fővárosban elhurcoltak egy iráni diplomatát, aki mind a mai napig vélhetően az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz tartozó iszlamista elrablói kezén van.

Szakértők szerint az al-Kaidának a jemeni a legerősebb szárnya a világon, a csoport az Arab-öböl mentén elterülő országban tapasztalható, részben általa előidézett politikai zavart kihasználva tudta ennyire megerősíteni jelenlétét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik