Nagyvilág

Fizessenek a rabok!

börtön (börtön)
börtön (börtön)

Hollandiában tervezik, hogy az elítéltektől napi 4800 forintot kérnének.

A holland belbiztonsági és igazságügyi minisztérium arra kötelezné az elítélt bűnözőket, hogy minden egyes börtönben töltött napjukért fizessenek 16 eurót (4800 forint) – jelentették be hétfőn.

A  minisztérium a 2012 óta kormányzó liberálisok és szociáldemokraták megállapodása alapján kidolgozott terve szerint a költségtérítést a pszichiátriai intézményekben raboskodó bűnözőktől is levonnák. A fiatalkorú bűnözők helyett a szülőknek kellene fizetniük.

Napi 75 ezerbe kerül egy rab?

Az MTI a tárca szóvivőjére hivatkozva azt írja, hogy a holland állam jelenleg napi 250 eurót (75 ezer forint) fordít minden egyes fogoly ellátására. (Ez még a személyzet és egyéb járulékos költségekkel is soknak tűnik. )

A holland büntetés-végrehajtási intézetekben 12 ezer embert tartanak fogva.

Ha a parlament megszavazza, e jogszabály 2015. január 1-jén lép hatályba.

Az áldozatoknak is fizetnének

A minisztérium egy másik javaslata arra is kötelezné a bűnözőket, hogy járuljanak hozzá az áldozataikról való gondoskodás költségeihez. Ez utóbbi díjnak fedeznie kell a nyomozás és a bírósági eljárás költségeit is.

A hivatalos becslések szerint a rabok hozzájárulása évi nettó 65 millió euró (19,4 milliárd forint) pluszbevételt jelentene a holland állam számára.

“Ezzel Hollandia számos, hasonló rendszert alkalmazó európai államot követne” – olvasható a tárca által kiadott sajtóközleményben.

Az elítéltek jogait védő szövetség (BWO) viszont azt állítja, hogy egy ilyen intézkedés ellentétes lenne az európai jogalkotással. A szövetség elnöke, Pieter Vleeming úgy számolt, hogy a foglyokra kirótt díj “csinos összeget tenne ki”, átlagban közel 12 ezer euróra (3,6 millió forint) rúgna fejenként.

Arról nincs hír, hogyan hajtanák be a pénzt azoktól, akiknek nincs.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik