Közélet

Így karácsonyozott a börtönben Damu és Rezesová

borton(960x640)(4).jpg (börtön)
borton(960x640)(4).jpg (börtön)

Az ünnepekkor sincsenek kiváltságaik a raboknak, még a celebfogvatartottaknak sem. Bejglit kaptak és fát, cellát díszíthettek, de egyébként ugyanazt ették, mint a többiek.

Míg a halálos közúti baleset okozása miatt előzetes letartóztatásban lévő szlovák milliomos nő nem vett részt a fővárosi büntetés-végrehajtási intézetben szerdán megrendezett szentmisén, addig az egykori élettársa, Palácsik Tímea bántalmazásáért 4 és fél év börtönre ítélt Damu nem önszántából maradt ki a karácsonyi darabból. Az egykori sorozatsztár azért nem hódolhatott mesterségének idén, mert csak nemrég költözött át a Tököli Büntetés-végrehajtási Intézetbe, hogy újdonsült felesége közelében lehessen – írja a Blikk.

A lap úgy tudja, jó magaviseletük miatt mindketten extra beszélőt kaptak, de ez más raboknak is kijárt. A menü is ünnepi volt. “Előfordul, hogy rántott hal vagy rántott hús kerül az asztalra, sőt még bejglit is kóstolhatnak a bent élők” – mondta el Szalai Tímea, az Országos Büntetés-végrehajtási Parancsnokság szóvivője a Vasárnapi Blikk kérdésére.

Karácsonyfát díszíteni egyébként kiváltságot jelent a rácsok mögött, csak azok aggathatnak gömböket, akikre egész évben nem volt panasz, és jó magaviseletükkel kiérdemelték azt. A celláikat is kicsonosíthatják, de természetesen csak külön engedéllyel.

Olvasói sztorik