Nagyvilág

Megszólalt az öngyilkos merényletre kényszerített kislány

Saját húgát vette rá egy öngyilkos merényletre egy tálib vezér. A tízéves kislány testére robbanószerkezet erősítettek, és kitették egy ellenőrzőpontnál - amit végül nem robbantott fel, hanem feladta magát. A gyereket őrizetbe vették. Sokkos állapotban van.

A kislány elmondta, bátyja, és annak egyik barátja kényszerítette arra, hogy felvegye a robbanószerekből összeállított mellényt. „Jól felöltöztettek, aztán elvittek a folyóhoz, hogy éjjel átkeljek rajta. Nagyon hideg volt, és amikor megláttam a vizet, akkor kiabálni kezdtem, hogy nem tudok átúszni. Ekkor hazavittek, és leszedték rólam a mellényt. Az apám nagyon megvert, úgyhogy az éjszaka közepén elmenekültem, és a szomszédos faluban aludtam. Aztán kora reggel elmentem a rendőrökhöz” – mesélte.

A tálibokról is beszélt. „Elkaptak egy katonát, és megölték. Az egészet láttam, és elsírtam magam. Könyörögtem a bátyámnak, hogy ne tegyék, de nem hallgattak rám. Egész nap otthon kellett maradnom, és nem engedtek ki.”

A rendfenntartó erők szerint a lány célpontja egy ellenőrzőpont lett volna a határon.

Nők és gyerekek már korábban is követtek el öngyilkos merényleteket a tálibok agymosásának, vagy kifejezett kényszerítésének hatására. De ilyen fiatal gyerekkel most először próbálkoztak.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik