Nagyvilág

Itt van az új londoni taxi

London(1)(960x640)(1).jpg (london)
London(1)(960x640)(1).jpg (london)

A Nissan fekete kombijai decemberben csatlakoznak a brit főváros legendás flottájához.

Az alacsony fogyasztású taxikat már Tokióban és New Yorkban is használják, a londoni modell külsejét azonban a már forgalomban lévő brit taxikéhoz igazították. A Nissan-jármű a Mercedes-Benz kisbuszaival és a kínai Geely autógyár leányvállalata által gyártott, hagyományos fekete taxikkal karöltve fog szolgálatot teljesíteni a brit főváros utcáin.

Forrás: AFP

A cég eredetileg idén tavasszal akarta megkezdeni az autó értékesítését, ám a változtatások miatt végül decemberre halasztották a jármű piacra dobását. A változtatások közt szerepelnek a köralakú fényszórók, a hagyományos taxijelzésnek jobb láthatóságot biztosító LED-világítás és új lökhárító panelek.

Az alapjárművet a cég barcelonai gyárában fogják összeállítani, és a módosításokat Angliában végzik.

A londoni közlekedési rendszert felügyelő Transport For London szerint a városban 25 ezer bejegyzett taxisofőr és 22 500 engedélyezett jármű teljesít szolgálatot. A Nissan szerint az új taxinak alacsonyabb lesz a fogyasztása és kevesebb szén-dioxidot fog kibocsátani, mint a hagyományos londoni taxik. A japán autógyár 2015-ben készül piacra dobni a jármű elektromos meghajtású változatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik