Az olaszok már nem bíznak semmiben. Összeomlott a pártokba vetett bizalmuk és az Európai Unió sem tetszik már nekik – kommentálta a balközép napilapban megjelent adatokat Ilvo Diamanti szociológus.
Bizalomvesztést okozott a belpolitikai káosz
Az olaszországi intézmények iránti bizalmat vizsgáló felmérés szerint a legnagyobb népszerűséget még mindig Giorgio Napolitano olasz államfő élvezi. Napolitano 49 százalékos támogatottsága is hat százalékponttal alacsonyabb azonban a 2012 végén mértnél. Diamanti szerint az idei évet végigkísérő belpolitikai káosz miatt az olaszok az államfőtől is megvonták bizalmukat.
Az olaszok hét százalékának van bizalma a parlament iránt, ami két tized százalékponttal magasabb tavalyhoz képest. Öt százalék bízik a pártokban, öt tized százalékkal kevesebben, mint tavaly.
Az állam egésze iránt az olaszok majdnem 19 százaléka mutat bizalmat, három és fél százalékponttal kevesebben az egy évvel ezelőttihez képest. A politikai intézményekbe vetett bizalom 24 százalékra esett vissza, a tavalyi 28-ról és a 2005-ben mért 41 százalékról. Több mint 30 százalék érzi úgy, hogy a demokratikus intézményrendszer kudarcot vallott.
Kiábrándultak az EU-ból
Az olaszok 70 százaléka a fegyveres erőket, 54 százaléka az egyházat tartja megbízható intézménynek. A hadsereg támogatottsága az utóbbi tizenkét hónap alatt négy, az egyházé tíz százalékponttal erősödött. Negyven százalékos az ügyészségek támogatottsága. A szakszervezeteké több mint húsz százalék, a bankoké nem egészen tizenhárom százalék.
Az olaszok 32,3 százaléka bízik az Európai Unióban. Tavaly még 43,5 százalék volt az arányuk.
Az olaszok több mint 52 százaléka nem bízik a jövőben (tavaly ez az adat 46,7 volt), és tíz olaszból hat gondolja úgy, hogy a gazdasági válság Itáliában még legalább két évig tart.