Nagyvilág

Így fonódott össze a maffia a politikával

A Cosa Nostra szicíliai bűnszervezet titkait fedte fel Giovanni Brusca egykori maffiózó csütörtökön a milánói bíróságon.

Silvio Berlusconi volt kormányfőről is beszélt Brusca annak a pernek az újabb tárgyalásán, amelynek célja leleplezni a maffia és az olasz politikai élet közötti érdekszövetséget.

A volt gyilkos maffiózó, aki ma már együttműködik az igazságszolgáltatással, elmondta, hogy a kilencvenes évek elején, az addigi olasz pártrendszer összeomlásával, a Cosa Nostra elveszítette viszonyítási pontját, amelyet évtizedeken át a többszörös kereszténydemokrata kormányfő Giulio Andreotti képviselt. A keresztapák, Bernardo Provenzano és Toto Riina új csatornákat kerestek. A közvetítő a szicíliai Marcello Dell’Utri volt, Silvio Berlusconi jobbkeze – és a nem sokkal később az 1994-ben megszületett Hajrá Olaszország párt egyik alapítója -, valamint a maffia embere, Vittorio Mangano, aki Berlusconi milánói villájának lovásza lett.

A politika felé a vállalkozó Berlusconi nyitott volna kaput, akit a maffia már addig is évi 600 millió líra védelmi pénz kifizetésére kényszerített – Brusca állításai szerint. “Berlusconival Bettino Craxi szocialista miniszterelnökig akartunk eljutni. Craxit még nem érték el a korrupciós vádak. A megfelelő ember lett volna, hogy segítsen” – mondta a ma 56 éves Brusca. Elmagyarázta, hogy a szicíliai bűnszervezetnek azért volt szüksége a politikára, hogy elérje: a parlament és a kormány ne szigorítsa a letartóztatott maffiatagok börtönkörülményeit.

Brusca felidézte, hogy Riina 1991 karácsonyán összehívta a szicíliai kupola (csúcsvezetőség) tagjait, azt hangoztatva, hogy az olasz politika elárulta a Cosa Nostrát. A bűnszervezet ezért döntött úgy, hogy nyomásgyakorlásként merényletsorozatot hajt végre. Brusca robbantotta fel 1992-ben a Giovanni Falcone szicíliai ügyészt szállító autót. Riinát 1993-ban, Bruscát 1996-ban, Provenzanót 2006-ban fogták el. Dell’Utrit idén márciusban a másodfokú bíróság 7 évre ítélte a maffiával való szövetkezés miatt.

A maffia ötlete volt, hogy vállalkozókból álló új politikai párt alakuljon, amely hatalomra kerülhet – állította Brusca. Hozzátette: a maffia és a politika közötti egyeztetési próbálkozásokról és arról, mi állt a merényletek mögött, minden párt tisztában volt jobb- és baloldalon egyaránt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik