Nagyvilág

“Putyin nélküli Oroszországot”

pussy-riot(960x640)(1).jpg (pussy riot)
pussy-riot(960x640)(1).jpg (pussy riot)

Ezzel a kiáltással hagyta el a börtönt Nagyezsda Tolokonnyikova, a Pussy Riot orosz punkegyüttes tagja. A zenekar két tagját hétfőn helyezték szabadlábra.

Az orosz duma még a múlt héten hagyta jóvá egyhangúlag az államfő javaslatát, amellyel az orosz alkotmány elfogadásának 20. évfordulója alkalmából széles körű amnesztiát hirdetett.

Az együttes 2012 februárjában a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban tartott “punk misén” azt kérte Szűz Máriától, hogy mentse meg Oroszországot Putyintól. 2012 augusztusában ezért mindhárman kétévi szabadságvesztést kaptak vallási gyűlöletből elkövetett garázdaság vádjával. Az együttes harmadik tagjára, Jekatyerina Szamucevicsre kiszabott ítéletet még tavaly októberben a moszkvai városi bíróság felfüggesztette azzal az indokkal, hogy ő nem vett részt közvetlenül az együttes figyelemfelhívó akciójában.

Semmit nem bánnak

Szabadon bocsátása után Marija Aljohina a BBC orosz nyelvű szolgálatának kijelentette: semmit sem bánt meg. Elmondta, hogy szabadulása után azonnal a “Bizottság a kínvallatások ellen” elnevezésű jogvédő szervezet képviselőivel találkozott, hogy megvitassa velük a fogva tartottak helyzetét azon a Nyizsnyij Novgorod-i börtöntelepen (IK-2), ahonnan szabadult. Hangoztatta: félti ottmaradt társait. Nagyezsda Tolokonnyikova a kelet-szibériai Krasznojarszkban lévő börtönből távozva azt kiáltotta: “Putyin nélküli Oroszországot”.

Az orosz sajtó korábban azt írta, Aljohina nem akarta amnesztiával elhagyni a börtöntelepet, mert aggódott társai sorsáért. Ügyvédjének elmondta, hogy rabtársnői a telep vezetőségétől fenyegetéseket kapnak.

Aljohina újságíróknak azt mondta, hogy a jövőben jogvédőként szeretne tevékenykedni, mert ami az orosz börtöntelepeken a nőkkel történik, arról a külvilágnak hallania kell. Az a szándéka, hogy figyelemmel kíséri a helyzet alakulását a Nyizsnyij Novgorod-i IK-2 börtöntelepen, fenntartja a kapcsolatot az ott büntetésüket töltő nőkkel. Azt is tervezi, hogy hétfőn Krasznojarszkba repül, ahol közben szabadon engedték a Pussy Riot együttes másik tagját, Nagyezsda Tolokonnyikovát. Már beszéltek is telefonon.

A bebörtönzöttekért küzdene

Később az egyik ügyvédje, Pjotr Zajkin a Ria Novosztyi hírügynökségnek azt mondta, védence előbb, hétfőn este Moszkvába utazik. Csak ezt követően megy majd Krasznojarszkba, hogy társával találkozzon.

“Nem maradhatok közömbös azon problémák iránt, amelyekkel a börtönökben találkoztam” – hangoztatta Aljohina, aki elmondta: a következő napokban találkozik fiával és édesanyjával, akivel már ugyancsak beszélt telefonon.
Szólt arról is, hogy nem bánta meg, amit a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban tavaly februárban tett. A 24 éves Tolokonnyikova a köréje sereglett újságíróknak bejelentette, hogy ő is a bebörtönzöttek jogainak védelmével kíván foglalkozni a jövőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik