Nagyvilág

Esze ágában sincs hazajönni a világhírű magyarnak

zongora(960x640)(1).jpg (zongora, )
zongora(960x640)(1).jpg (zongora, )

Schiff Andrással a BBC készített interjút, amiben elárulta, még magánszemélyként sem teszi be a lábát Magyarországra.

Az interjúban – amelyet a külföldre sugárzó BBC World Service tűzött műsorra két részben, hétfőre és keddre, de a BBC hírportálja hétfőn előzetes részleteket közölt belőle – Schiff András annak a véleményének adott hangot, hogy Magyarországon „enyhén szólva nem mennek jól a dolgok”.

Hozzátette: nemcsak a jelenlegi kormány aggasztja, hanem az is, hogy Magyarországon „nagyon kevés a civil kurázsi, az emberek félnek attól, hogy felemeljék szavukat”.

A művész felidézi Horthy Miklós budapesti szobrának felavatását. Schiff András szerint Horthy nem államférfi volt, hanem zsidóellenes törvényekért felelős háborús bűnös, aki végignézte félmillió zsidó deportálását a náci haláltáborokba.

Még magánszemélyként sem

A riporter, Tim Franks kérdésére, hogy miért Londonban és nem Magyarországon tartotta a 60. születésnapja alkalmából rendezett koncertjét, a BBC idézete szerint Schiff András kijelentette: még magánszemélyként sem teszi be a lábát Magyarországra.

Fotó: MTI / Révész Tamás

A BBC riporterének arra az érvelésére, hogy a kormány és a szélsőjobb magyarországi ellenzőinek támogatást nyújthatna egy ilyen híres kritikus megjelenése az országban, Schiff András kijelentette: megfenyegették, hogy ha visszatér Magyarországra, mindkét kezét levágják.

“Nem akarok fizikai és mentális támadásokat megkockáztatni” – tette hozzá.

Elmondta: akik őt megfenyegették, “névtelen emberek az interneten”. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem a keserűség vagy a gyűlölet beszél belőle, inkább az aggodalom.

Az egész világ őt ünnepelte

A zongoraművészt 60. születésnapján, szombaton a nemzetközi zenei élet egyik legrangosabb elismerésével, a 200 éve alapított londoni Királyi Filharmóniai Társaság (RPS) Aranymedáljával tüntették ki a brit fővárosban, a Wigmore Hallban. Schiff – hangsúlyozza az RPS közleménye – olyan kiemelkedő muzsikusok sorához csatlakozik az Aranymedál tulajdonosainak sorában, mint Simon Rattle, Janet Baker, Daniel Barenboim, Micuko Ucsida, Thomas Quasthoff, Bernard Haitink, Nikolaus Harnoncourt, Alfred Brendel, Plácido Domingo, Pierre Boulez és Claudio Abbado.

Az Aranymedált 1870-ben alapították Ludwig van Beethoven születése 100. évfordulóján, hogy emlékezzenek a társaság és a német zeneszerző közötti szoros kapcsolatra. A Királyi Filharmóniai Társaság rendelte meg Beethoventől a IX. szimfóniát. December elsején Kurtág György vehette át ugyanezt az elismerést.

Schiff András november 26-tól öt hangversenyen a számára egyik legfontosabb zeneszerző, Johann Sebastian Bach Goldberg-variációit szólaltatta meg, majd december 20-án eredeti kéziratból Beethoven Diabelli-variációt játszotta, 21-én pedig egy nagy koncerten zárta a Bach- és Beethoven-sorozatot a londoni Wigmore Hallban.

A születésnapi koncertről szólva a BBC-nek azt hangsúlyozta a zongoraművész, hogy az élő koncert élményét a legjobb felvétel sem pótolja. “Együtt töltünk két-három órát, és úgy érezzük, a világ jobbá vált” – tette hozzá. Közölte: a zenéhez való viszonya a pályafutása során nem változott, de életszemlélete és az időhöz való viszonya filozofikusabbá vált.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik