Nagyvilág

Voksolnak Katalónia függetlenségéről

Artur Mas katalán elnök csütörtökön bejelentette, hogy a spanyol központi kormány tiltakozása ellenére 2014. november 9-én népszavazást tartanak a katalán állam függetlenségéről. Madrid alkotmányellenesnek nevezte a referendumot.

A katalán szeparatista pártok abban egyeztek meg, hogy a szavazólapon két kérdés fog szerepelni: “Akarja-e Ön, hogy Katalónia állammá váljon?”, és amennyiben erre “igen” a válasz, akkor a második kérdés az lesz, hogy “Akarja-e Ön, hogy ez az állam független legyen?”

Mas sajtótájékoztatóján nem árulta el, hogy értelmezésük szerint mi a különbség “állam” és “független állam” között. A hírügynökségek szerint a tartományi kormány nyitva akarta hagyni annak a lehetőségét, hogy Katalónia önálló állami intézményeket hozzon létre, ugyanakkor Spanyolország része maradjon, ahogyan ez megfigyelhető Puerto Rico és az Egyesült Államok esetében.

Alberto Ruíz Gallardón spanyol igazságügy-miniszter a hírekre reagálva kijelentette: “nem lesz szavazás”, ugyanis Spanyolország alkotmánya tiltja, hogy a nemzeti szuverenitással összefüggő kérdésekről népszavazást tartsanak. A döntés a lakosság egészét érintené – tette hozzá.

Mas szerint a távoli időpont “időt hagy a spanyol állami intézmények számára, hogy megtárgyalják a katalán hatóságokkal, milyen alakot ölthet a népszavazás a létező törvényi keretek között”. A konzervatív madridi kormányzat korábban több ízben is törvényellenesnek nevezte a katalán nacionalista pártok függetlenségi tervét, és bejelentette, hogy meg fogja akadályozni annak kivitelezését.

A spanyoltól különböző nyelvükre és kultúrájukra büszke katalánok jelentős része régóta nehezményezi, hogy a spanyol költségvetés nettó befizetőiként támogatniuk kell a központi államot. Egy korábbi felmérés szerint a katalánok mintegy 80 százaléka támogatja a függetlenségről szóló referendum megtartását, de csak 52 százalékuk szavazna a Spanyolországtól való elszakadásra.

Az Európai Unió és a NATO egyértelművé tette a katalánok számára, hogy elszakadás esetén, a nemzetközi szervezetekben való tagságuk is megszűnne.

Katalónia a maga 7,6 millió lakosával Andalúzia után a második legnagyobb spanyolországi régió.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik