Nagyvilág

Népszavazást terveznek a katalán függetlenségről

Népszavazást szeretne rendezni Katalónia függetlenségéről Artur Mas, az északkelet-spanyolországi tartomány kormányfője. Akkor is, ha ez Madridnak nem tetszik.

A mérsékelt nacionalistaként számon tartott Artur Mas a tartományi képviselő-testület előtt szerdán Barcelonában azt mondta, hogy a november 25-ei előre hozott választás után akkor is meg akarja tartani a referendumot, ha a központi kormány ebbe nem egyezik bele. Spanyolországban az alkotmány szerint csak országos szinten lehet népszavazást rendezni.

A katalán politikus kedden kijelentette: a választás után a pártoknak kell megállapodniuk arról, hogy pontosan milyen feltételekkel tartják meg a referendumot. Az előrejelzések szerint Mas pártja toronymagas győztese lehet egy közeljövőben tartandó választásnak.

A kormányfő elismerte, hogy egyelőre nem látni pontosan, mi lehet a függetlenedési folyamat vége. Mint mondta, nem törekszik arra, hogy Katalónia teljes egészében szakítson Spanyolországgal. A régiónak szerinte először ki kell építenie saját államszerkezetét, amely aztán szuverén módon dönthet arról, milyen szálakkal kötődjön Spanyolországhoz.

A régió már évtizedek óta küzd nagyobb önállóságért, de a Franco-diktatúra vége, 1975 óta egyetlen tartományi vezető sem foglalt állást nyíltan a teljes függetlenség mellett. Friss felmérések szerint Katalóniában rekordszinten van, 50 százaléknál magasabb a függetlenséget áhítók aránya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik