Nagyvilág

Megint csíp a könnygáz Kairóban

tüntetés kairóban (egyiptom, kairó, tüntetés, )
tüntetés kairóban (egyiptom, kairó, tüntetés, )

Most egyetemisták tüntetnek a megbuktatott államfő mellett.

Az egyiptomi rendőrség könnygázt vetett be a Kairói Egyetem hallgatóinak szétoszlatására, akik Mohamed Murszi megbuktatott államfő mellett tüntettek – közölték biztonsági tisztségviselők és a diákok egyik képviselője.

A szintén kairói al-Azhar Egyetem hallgatói vasárnap óta többször összecsaptak a rendőrökkel, tiltakozva a tüntetéseken részt vett húsz diáktársuk letartóztatása és vád alá helyezése ellen. A tiltakozások kedden továbbterjedtek a Kairói Egyetemre.

Amióta a hadsereg július elején eltávolította a hatalomból Murszi elnököt, a biztonsági erők kíméletlenül leszámolnak a megbuktatott államfőt támogató Muzulmán Testvériség híveivel. Azóta az iszlám fundamentalista szervezet több mint ezer követőjét ölték meg, és legtöbb vezetőjét lefogták.

Az ellenállás színhelyei

Miközben a brutális rendőri erőszakkal sikerült elejét venni a csaknem mindennapos Murszi-párti tüntetéseknek, az egyetemek – ahol a Muzulmán Testvériség régóta erőteljesen jelen van – az akadémiai év szeptemberi kezdete óta az ellenállás fő terepeivé váltak.

A Kairói Egyetem diákjai kedden összecsaptak a rendőrséggel, miután az egyetemvárosból kitódulva egy útkereszteződés felé haladtak, amely az egyetemet egy nyüzsgő kereskedelmi negyeddel köti össze. A diákok vízzel töltött műanyag zacskókkal dobálták a rendőröket, akik könnygázzal válaszoltak. A rendőrök szögesdrótot állítottak fel, és páncélozott járműveket vezényeltek a helyszínre erősítésül.


Fotó: AFP

Egy diák közlése szerint az al-Azhar Egyetemen tüntető hallgatók támogatására érkező több száz egyetemistát a rendőrök könnygázzal fogadták. Utcai csetepaté alakult ki, legalább négy diák megsérült gumilövedékektől.

Döntő fontosságú szavazás jön

Kormányzati tisztségviselők a feszültség szításával vádolják a Muzulmán Testvériséget, és azzal, hogy a diáktüntetések ösztönzésével a Murszi alatt elfogadott alkotmány módosításáról rendezendő, jövő hónapban tervezett döntő fontosságú szavazást akarja meghiúsítani. A szavazás után parlamenti és elnökválasztásokat tartanának Egyiptomban.

A Muzulmán Testvériség és Murszi szövetségesei illegitimnek minősítik az alkotmánymódosításokat. Azzal is vádolják a hadsereg által támogatott kormányt, hogy fel akarja számolni a testvériséget, és fogadkoznak, hogy a katonai puccs vezetőit bíróság elé fogják állítani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik