Nagyvilág

Szabadon engedhetik az ukrán tüntetőket

Kijev-tuntetes(210x140)(1).jpg (Kijev, Ukrajna, tüntetés, )
Kijev-tuntetes(210x140)(1).jpg (Kijev, Ukrajna, tüntetés, )

Az elnök beleegyezett a letartóztatott demonstrálók elengedésébe.

Ezt közölte Leonyid Kravcsuk volt államfő Kijevben azt követően, hogy részt vett az ország hivatalban lévő és három korábbi államfőjének tanácskozásán.

Kravcsuk szavai szerint Janukovics elismerte, hogy a “Majdanon”, azaz a Függetlenség terén jogtalanul alkalmaztak erőt a rendvédelmi szervek tagjai.

Jelenleg 11 demonstráló van letartóztatásban, amiért a tüntetések alatt állítólag részt vettek a rohamrendőrökkel való összecsapásokban. A bíróság mindegyikőjüket 60 nap előzetes elzárásra ítélte. Ha bűnösnek találják őket, 3-7 év közötti börtönbüntetést szabhatnak ki rájuk.


Fotó: MTI/AP

Első lépés

Janukovics elnök a hivatala által adott tájékoztatás szerint azért ült tárgyalóasztalhoz a három korábbi államfővel, Leonyid Kravcsukkal, Leonyid Kucsmával és Viktor Juscsenkóval, hogy megvitassák az országban kialakult politikai válság rendezésének lehetőségeit.

Viktor Juscsenko szóvivője a keddi tanácskozás kezdetekor közölte, hogy a találkozóra úgy kell tekinteni, mint a válság rendezését szolgáló nemzeti kerekasztal-tárgyalások megszervezésének első lépésére.

A Leonyid Kravcsuk kezdeményezésére összehívott nemzeti kerekasztal-tárgyalásokat várhatóan késő délután kezdik meg Kijevben Viktor Janukovics és a három volt államfő, illetve az ellenzék, a tüntető diákok, a szakszervezetek, a művészvilág és más társadalmi csoportok képviselőinek részvételével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik