Nagyvilág

Izrael annektálná Ciszjordániát?

izraeli-legiero(960x640)(2).jpg (izrael, repülő, légierő)
izraeli-legiero(960x640)(2).jpg (izrael, repülő, légierő)

Ciszjordánia túlnyomórészt izraeli telepesek lakta, teljes katonai ellenőrzés alatt lévő részeinek annektálását javasolta az izraeli gazdasági miniszter.

Izraeli fennhatóságot támogatok azon a területen, ahol négyszázezer izraeli telepes él és csak hetvenezer arab – mondta Naftali Bennett a közszolgálati rádió vasárnap reggeli műsorában. Vigyáznunk kell érdekeinkre és országunkra, és semmiképpen sem szabad feladnunk a szuverenitását- tette hozzá.

A Bájt Hajehudi (Zsidó Haza) nevű vallásos nacionalista pártot vezető politikus hangsúlyozta, hogy bármekkora nyomást gyakorolnak is Izraelre, tilos feladni a biztonsági ügyekben gyakorolt felelősséget. Ugyanakkor azt is közölte, hogy támogat egy esetleges megegyezést, feltéve, hogy az valós, és nem okoz károkat Izraelnek.

Szavai szerint a július végén újraindult palesztin-izraeli béketárgyalásokon eddig nem foglalkoztak a súlyos problémákkal, Izrael palesztin elismerésével és Jeruzsálem ügyével. Figyelmeztetett rá, hogy még ha sikerülne is megállapodásra jutni a Ciszjordániában uralmon lévő Fatah párttal, a Gázát irányító Hamász később kijelentheti, hogy tovább folytatja a terrort, és követeli a palesztinok visszatérésének jogát.

A végleges egyezményről folyó tárgyalásokat Bennett autóvásárlási alkuhoz hasonlította. „Képzelje el, hogy olyan valakivel tárgyal egy autóról, aki csak a felének a tulajdonosa. A másik felének a gazdája pedig azt mondja, hogy nem ismer el semmilyen elért megállapodást. Odaadja az összes pénzt, de csak az autó felét kapja”- szólt Naftali Bennett példája a rádióban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik