Nagyvilág

Százezer etiópot vittek haza Szaúd-Arábiából

Etiópia eddig százezer állampolgárát szállította haza Szaúd-Arábiából azóta, hogy a szaúdi kormány úgy döntött, kiutasítja az országban tartózkodó illegális bevándorlókat.

“Az előző éjjel érkezettekkel együtt eddig összesen 100 ezer 620 ember jött haza Szaúd-Arábiából” – írta Facebook-oldalán Tedros Adhanom, Etiópia külügyminisztere.

“A Rijádban fogva tartottak mindegyikét hazaszállítottuk, ezentúl a Dzsiddában és Dzsizánban tartózkodókra fogunk koncentrálni. Számításaink szerint 40-50 ezer embert kell még hazaszállítani” – tette hozzá az etióp diplomácia vezetője.

Dina jelezte, hogy a november 13-án megkezdett hazatelepítési program egy-két héten belül lezárul, ha a jelenlegi ütem folytatódik.

Etiópok ezrei vándorolnak ki évente az afrikai országból, a célpontok között különös népszerűek a Perzsa-öböl menti arab monarchiák. Az illetékes minisztérium adatai szerint 2012-ben 200 ezren próbáltak külföldön állást keresni, a kivándorlók nagy része nő.

A szaúdi hatóságok november 4-én kezdték el kiutasítani az illegális bevándorlókat az országból. A rijádi kormány abban bízik, hogy az illegális munkások számának csökkentésével a szaúdi álláskeresők könnyebben juthatnak majd munkához. Ugyanakkor a legtöbb külföldi fizikai munkát végez vagy háztartási alkalmazott, vagyis olyan állásban van, amelyet a helyiek amúgy sem töltenének be.

A 27 milliós Szaúd-Arábiában különböző becslések szerint hat-kilencmillió vendégmunkás él, akik javarészt nagy építőipari beruházásokon dolgoznak, például a nemrég elkészült, 601 méteres mekkai Abrádzs al-Bajt épületkomplexumon. Nyugati államok és nemzetközi jogvédő szervezetek korábban élesen bírálták Szaúd-Arábiát, amiért – vádjaik szerint – a vendégmunkásokat kényszerdolgoztatják és a rabszolgákhoz hasonlatos körülmények között tartják az országban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik