Nagyvilág

Magyar pap misézhetett együtt a pápával

ferenc-papa(430x286)(1).jpg (ferenc pápa)
ferenc-papa(430x286)(1).jpg (ferenc pápa)

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója Ferenc pápa személyes meghívására koncelebrált a vatikáni Szent Márta Házban hétfőn bemutatott szentmisén.

Az egyházfő minden reggel a vatikáni otthonaként kiválasztott Szent Márta Ház kápolnájában tart szentmisét papok és hívők szűk csoportjának. A hétfői együttmisézésen Ferenc pápával 12 pap koncelebrált, egyikük volt Kozma Imre atya – mondta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója és elnöke.

“Hallatlan nagy élmény volt számomra. A papok közül az oltárnál én állhattam Ferenc pápa jobbjára. Sajátos közelségben imádkozhattunk együtt” – számolt be a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, aki az idén ünnepli pappá szentelése ötvenedik évfordulóját. Hozzátette, hogy amikor Ferenc pápa belépett a kápolnába az volt az első benyomása: “hatalmas terheket viselő ember érkezett.”

A szentmise után Ferenc pápa és Kozma atya a Máltai Szeretetszolgálat magyarországi tevékenységéről beszélt egymással, valamint a betegápoló irgalmasrend szolgálatáról.

“A pápa nagyon jól ismeri a munkánkat Magyarországon és Európában egyaránt” – számolt be Kozma Imre atya. Hozzátette, hogy a pápa azt mondta neki: “Imádkozzunk egymásért és hordozzuk együtt a terheket! Mindketten közös terhet hordozunk: a szegényeket és a betegeket”.

Kozma atya a pápának átadott ajándékok között megemlítette azt a fényképet, amelyen több száz kisgyermek látható a Videoton FC labdarúgócsapat mezével, azon pedig a Máltai Szeretetszolgálat emlémájával.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik