Nagyvilág

Nukleáris fegyverkezésbe kezd Putyin

putyin (putyin)
putyin (putyin)

Újabb 22, szárazföldi telepítésű interkontinentális ballisztikus rakétával egészítik ki jövőre az orosz hadászati rakétaerők fegyverzetét - közölte Vlagyimir Putyin elnök szerdán a fekete-tengeri Szocsiban, a rakétaerők parancsnokaival tartott találkozóján.

A hadiipari megrendelésekről indított tanácskozássorozat első rendezvényén Putyin megerősítette, hogy országa prioritásnak tekinti a hadászati nukleáris erők fejlesztését, egyúttal hangsúlyozta, hogy “az orosz rakétaerőket képessé kell tenni arra, hogy leküzdjenek bármilyen jelenlegi vagy leendő rakétavédelmi rendszert”.

Fotó: AFP/Yuri Kadobnov

Elhangzott, hogy Oroszország a következő három évben több mint 46 milliárd rubelt (mintegy 320 milliárd forint) fog költeni a nukleáris fegyverek gyártására és karbantartására, minthogy 2020-ig korszerűbbre akarják cserélni az orosz hadászati atomfegyverek 85 százalékát.

Ennek keretében az idén új, mozgatható rendszerekkel szerelték már fel a hadászati rakétaerők két ezredét – tette hozzá az elnök.

A nukleáris elrettentő erők fejlesztésének Moszkvában tulajdonított jelentőséget jól mutatja, hogy hadgyakorlatukat idén októberben Vlagyimir Putyin személyes felügyelete alatt rendezték meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik