Nagyvilág

Sörben fizetik az alkoholista utcaseprőket

Fél csomag dohányt, cigipapírt, öt doboz sört valamint tíz eurót kapnak naponta, hogy balhézás helyett Amszterdam utcáit takarítsák.

„A cél az, hogy lefoglaljuk őket és ne legyen idejük randalírozni” – mondta el az AFP francia hírügynökségnek egy holland alapítvány munkatársa, amely kitalálta a meglepő, és a hollandokra jellemző pragmatista megoldást. Gerrie Holterman elmondta: az utcaseprésre ingyen sörrel rávett krónikus alkoholisták idejük nagy részét korábban egy amszterdami parkban töltötték, folyamatosan zajongva, balhézva és verekedve. „Most végre valami hasznosat tesznek, és nem a parkban lógnak” – mondta el egy helyi nő.

Az alkoholistáknak öt dobozt sört adnak az reggel 9-től délután fél négyig tartó munkáért cserébe: kettőt a nap elején, kettőt ebédhez és egyet a meló végén. Ezen felül még dohányt, meleg ebédet, valamint tíz eurót is adnak nekik – naponta. Az alkoholista utcaseprők három napot dolgoznak hetente, kettő, nagyjából tíz fős csoportba osztva.


Fotó: AFP / Jeroen Jumelet

Gerrie Holterman elmondása szerint a munkát önként vállaló alkoholisták azóta kevesebbet isznak, többet esznek és van mivel elfoglalni magukat. Arra, hogy mennyire jó ötlet alkoholisták alkoholt adni fizetségként elmondta: ha a heroin függőknek van lehetősége „belövőszobákban” hozzájutni a napi adaghoz, miért is ne lehetnek megtenni ezt alkoholistákkal is.

A résztvevők egyike, Frank elmondta: ha nem kapnának sört, akkor csak a pénzért biztosan nem vállalták volna el az utcaseprést. „Szeszre van szükségünk, hogy rendesen működjünk, ez a hátránya a súlyos alkoholfüggőségnek” – tette hozzá a 45 éves férfi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik