Nagyvilág

Fülöp-szigetek: a legrosszabbra számít az ENSZ

Ellentmondásosak a hírek arról, hogy hány ember vesztette életét, az ENSZ szerint csak Taclo városában tízezren hallhattak meg.

“A helyi hatóságok becslése szerint csak ebben az egy városban közel tízezer ember halt meg” – hangsúlyozta a Leyte szigetén lévő Taclobanra utalva Valerie Amos, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkárhelyettese.

A halálos áldozatok számát illetően egyébként továbbra is erősen ellentmondásos hírek érkeznek a szigetországból. A hatóságok eddig 942 ember halálát erősítették meg, és 275 embert nyilvánítottak eltűntnek. Egy vasárnapi közlés viszont több mint tízezer halálos áldozatról szólt, de nem pusztán Taclobanban, hanem Leyte egész szigetén és annak környékén.

A legrosszabbra számítanak

John Ging, az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalának (OCHA) műveleti igazgatója korábban azt mondta, hogy becsléseik szerint összesen több mint tízezren haltak meg országszerte. “A legrosszabbra számítunk. Ahogyan az egyes helyszínekre eljutunk, egyre több halottat találunk” – mondta. A diplomata szerint 600 ezer ember kényszerült otthona elhagyására a vihar miatt.

Valerie Amost Manilába várják, hogy koordinálja az ENSZ és a magánszervezetek segélyműveleteit.
Az ENSZ eddig 25 millió dollárt (5,5 milliárd forintot) szabadított fel sürgősségi alapjából. Valerie Amos és a Fülöp-szigeteki kormány kedden várhatóan több száz millió dolláros adomány felajánlását szorgalmazza majd.

A Fülöp-szigeteki hatóságok összesítése szerint legalább kétmillió embert érintett az eddigi egyik legsúlyosabb tájfun (a széllökések helyenként elérték a 378 kilométeres óránkénti sebességet is) a szigetország 41 tartományában, legkevesebb 23 ezer épület romba dőlt vagy károkat szenvedett, s egyes tengerparti települések romhalmazzá váltak.

Magyarországon több gyűjtést is indítottak, ha szeretné tudni, hogy hogyan támogathatja a károsultakat, kattintson ide!

Olvasói sztorik