Nagyvilág

Íme, a kisfiú, akiért több millióan rajonganak

Carlos a bece- vagy inkább a fedőneve a kisfiúnak, akit több millió ember szeretett meg néhány nap alatt. Ő bújt oda a pápához, annak vatikáni beszéde alatt.

Mint arról korábban beszámoltunk, Ferenc pápa éppen a nagyszülők szerepét méltatta, amikor egy kisfiú egyszerűen felsétált a Szent Péter székesegyház előtt felállított emelvényre, megcsodálta a pápát közelről, majd otthonosan beült karosszékébe.

„Úgy kezdődött, hogy az örökbe fogadott Carlossal, és ezért nem használom igazi nevét, hanem ezt a fedőnevet… szóval Carlossal ideértünk a Vatikánba” – mesélte élményeit Marzia Masiello, szociális gondozó. „Megkértünk egy önkéntest, engedjen be bennünket a szentbeszédre. Carlos már ekkor kibontakozott, mert úgy köszönte meg a beléptető jóindulatát, hogy ‘jó fej vagy’. Mondtam Carlosnak: na, akkor itt helyet foglalhatunk az előtérben, ő azonban akkor már ragaszkodott a pápai trónhoz.”

A beszéd végén belekapaszkodott a szentatyába, aki – beszédéhez híven – nagyapai szeretettel simogatta meg a kisfiú fejét. Carlos ezután sem tágított. Lelkesen megvizsgálta a pápai ékszereket, amikor pedig a hívők áldásért vonultak Ferenc pápához, a testével oltalmazta a szentatyát, és toporzékolt, amikor a levegőbe emelték.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik