Nagyvilág

Jól bántak a romatelepen a szőke kislánnyal – videó

Sajátjukként szerették és jól bántak azzal a négyéves kislánnyal, akire egy rendőrségi razzia során bukkantak rá Görögország központi részén egy romatelepen.

A roma közösség vezetője, Giorgos Tsakiris szerint a Maria néven emlegetett kislány mindent megkapott, amire szüksége volt és jó sorsa volt a közösségben. A kábítószer és fegyverek miatt indított razzia során az egyik rendőr vette észre a kék szemű és szőke hajú kislányt szerdán, a romatelepen.

A DNS vizsgálatok szerint a Maria néven emlegetett lány és az őt nevelő 39 éves férfi és 40 éves nő között kizárt a vérrokonság. A kislány, aki csak romani nyelven beszél jelenleg a gyermek mosolya nevű gyermekvédelmi szervezet oltalma alatt áll, vér szerinti szüleit pedig az Interpol keresi.

Az állítólagos anyáról igazoltatáskor kiderült, hogy két személyazonossága van. Az egyik szerint a nő öt lány és egy fiú édesanyja, a másik szerint négy lánya van. A dokumentumok összevetése azt mutatja, hogy alig tíz hónap alatt hat gyereket szült, ami ugye lehetetlen – írtuk korábban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik