Nagyvilág

Moszadosokat dobhatott fel Törökország Iránnak

kém (kém)
kém (kém)

Az Izraellel eddig együttműködő török hírszerzés tavaly átadta Iránnak egy körülbelül tíz főből álló Iránban működő izraeli kémhálózat személyes adatait.

Olyan, Izraelnek kémkedő emberek személyazonosságát fedte fel az irániaknak Ankara, akik Törökországban találkoztak Moszad-kapcsolataikkal – közölte a Jediót Ahronót című izraeli lap Ynet hírportálja a The Washington Postban megjelent értesülésre hivatkozva.

Az izraeliek részben Törökországból működtették az Iránban lévő hálózatot a két ország közti, kényelmesen átjárható határok miatt. Jól értesült források szerint a török lépésnek az volt a célja, hogy jelentős károkat okozzon a hírszerzés területén Izraelnek.

Teheráni kapcsolatai miatt Izraelben azt gyanítják, hogy Hakan Fidan, a török hírszerzés főnöke árulhatta el a zsidó állam iráni kémeit. Az izraeli kémszervezet több mint ötven évig működött együtt a törökökkel, így meglepetést okozott, hogy a törökök információkat adnak át egy ellenséges hatalomnak.

Jeruzsálemben úgy vélik, hogy Recep Tayyip Erdogan török kormányfő ezzel állt bosszút a török Mavi Marmara hajó ellen három éve végrehajtott izraeli kommandósakcióért, vagy ekképp kívánta segíteni a palesztinok ügyét, és ez az ügy is hozzájárulhatott, hogy Benjámin Netanjahu kormányfő csak vonakodva kért bocsánatot török kollegájától.

A török hírszerzést 2010 óta irányító Hakan Fidan Erdogan közeli tanácsadója, és Ehud Barak még izraeli védelmi miniszterként Irán-barátsággal vádolta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik