Nagyvilág

Izraeli titkokat árulhatott el az ügynök

A börtönében öngyilkosságot elkövető Moszad-ügynök állítólag elárulta az izraeli külföldi hírszerzés titkait – közölte hétfőn az ABC ausztrál televízió, újabb részleteket téve közzé az öngyilkosság homályos hátteréről.

Az ausztrál–izraeli kettős állampolgár Ben Zygier 2010-ben egy izraeli börtönben végzett magával, de kilétére és tettének okára sokáig nem derült fény. Az ABC szerint az izraeli titkosszolgálat, a Moszad főnökei rendelték el őrizetbe vételét, mert arra gyanakodtak, hogy bizalmas információkat adhatott át az ASIO ausztrál titkosszolgálatnak. Zygier többször is járt szülőhazájában, és az egyik alkalommal beszélhetett a Moszad Olaszországban tervezett nagyszabású akciójáról, és olasz munkavállalási engedélyért is folyamodott.

Az ABC beszámolt arról, hogy Zygier egyike volt a Moszadnak dolgozó három ausztrálnak, akik többször is nevet változtattak, és új nevükön ausztrál útlevélre tettek szert, és ezt használták közel-keleti és európai utazásaik során.

A melbourne-i születésű Zygier több mint egy évtizede települt Izraelbe, ahol egy izraeli nőtől két gyermeke született. Ügyvédként dolgozott, és emellett foglalkoztatta őt a Moszad.

2010 elején azonban letartóztatták, és az év decemberében a 34 éves férfit holtan találták zárkájában, a hatóságok szerint öngyilkos lett. A börtönszemélyzet nem ismerhette kilétét, ezért csak „X rab”-ként hivatkoztak rá. Az izraeli parlament illetékes bizottsága vasárnap „intenzív” vizsgálatot rendelt el, hogy feltárják az ügy részleteit. Ausztrália is ki akarja vizsgálni az állampolgárával történtek hátterét.

Netanjahu is megszólalt

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap, az úgynevezett X fogoly ügyével kapcsolatos első megszólalásában elutasította az izraeli sajtó vádjait az esetleges törvénytelenségekkel kapcsolatban, és megvédte az ügyben több évig fenntartott hírzárlatot.

„Biztonsági erőink fáradhatatlanul és szorgalmasan dolgoznak biztonságunk megteremtésén. Teljes a bizalmam mind bennük, mind jogrendünkben” –- mondta a kormányfő az átmeneti kabinet szokásos vasárnapi ülésén.

„A hírszerzés és a biztonsági szervezetek, bár függetlenül, de törvényes felügyelet alatt működnek. A hírszerző és biztonsági akciók túlzott napvilágra kerülése veszélybe sodorhatja és olykor veszélybe is sodorja az állam biztonságát” – tette hozzá.

Rejtélyes dubai akció

Az al-Dzsarída című kuvaiti lap nyugati forrásokra hivatkozva múlt héten azt állította, hogy Ben Zygier leplezhette le azt a három évvel ezelőtti dubai akciót, amelyben megölték Mahmúd al-Mabhúhot, a palesztin Hamász radikális iszlamista szervezet egyik parancsnokát, majd válaszul a Moszad elrabolta és öngyilkosságáig, több hónapig titokban fogva tartotta. Később a dubai rendőrfőnök cáfolta Ben Zygier szerepét a 2010. januári dubai akció felgöngyölítésében.

Az izraeli sajtó központi kérdése az utóbbi napokban, hogy mi vezetett a volt ügynök letartóztatásához, majd miként volt lehetséges öngyilkossága az állandó őrzés ellenére. Egy, a lapoknak nyilatkozó neves ügyvéd a halála előtti napon találkozott vele, és nem fedezett fel a fogolynál öngyilkosságra utaló szándékot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik