Nagyvilág

Elfogták a legrettegettebb kalózt

Kalóz (kalóz, )
Kalóz (kalóz, )

Őrizetbe vették a szomáliai kalózok legjelentősebb csoportjának vezetőjét a brüsszeli repülőterén - közölte a RTBF belga tévécsatorna.

Mohamed Abdi Haszan úgy szerepel az ENSZ 2005 óta vezetett, a szomáliai kalózokról készült jelentéseiben, mint a tengeri rablók egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb vezetője. Abdi Haszánt szombaton fogták el, amikor egy Kenyából érkezett repülőgépről leszállt. Azóta Bruggében (Bruge) őrzik, ahol majd vádat emelnek ellene.

A dollármilliomos Abdi Haszan tavaly közölte, hogy feladja a kalózkodást és a politika világába távozik. Azt is tervezte, hogy felkeresi Brüsszelt, az európai politikai élet és lobbizás központját. A férfi hangolta össze a szomáliai kalózok tevékenységét, így 2009-ben elrabolták a Pompei nevű belga hajót, amelynek személyzete két hónapig volt fogságban, és csak váltságdíj ellenében szabadult. Az Abdi Haszanra kiadott nemzetközi letartóztatási parancshoz ezt követően csatlakozott Belgium.

A szomáliai kalózok által a nemzetközi gazdaságnak okozott kár értékét szakértők dollármilliárdokra (1 dollár 217 forint) becsülik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik