Nagyvilág

Iráni túszokat szabadított az amerikai flotta

Tizenhárom iráni halászt szabadított ki a szomáliai kalózok fogságából az amerikai haditengerészet.

Az akciót még csütörtökön hajtotta végre az Arab-tengeren a John C. Stennis repülőgép-hordozó vezette flottacsoport, miután egy helikopterük kalózcsónaknak tűnő járművet vett észre egy iráni zászló alatt hajózó halászhajó közelében – közölte az amerikai haditengerészet. Ezzel egy időben vészjelzést kaptak az Al molaj elnevezésű halászhajó kapitányától, aki közölte, hogy kalózok fogságába estek.

Az amerikai haditengerészet mentőosztagot indított a Kidd nevű rombolóról. A csapat megszállta a halászhajót, és ellenállás nélkül sikerült kiszabadítaniuk a 13 iráni halászt, valamint elfogniuk 15 kalózt, akik nem álltak ellen. „Azt hiszem, a hatalmas erővel szembesülő kalózok jó döntést hoztak” – jelentette ki Martin Dempsey amerikai tábornok a CBS-nek nyilatkozva.

A haditengerészet közlése szerint a kalózok már több mint negyven napja tartották fogva az irániakat, és halászhajójukat használták bázishajójuknak, ahonnan támadásokra indultak. A közlemény szerint az iráni hajó kapitánya köszönetet mondott megmentésükért, és elmondta: az amerikai segítség nélkül hónapokig is fogságban maradhattak volna.

Az eset pikantériája, hogy az iráni halászokat pont az a repülőgép-hordozó vezette flottacsoport mentette meg, amelyet Teherán nemrég arra figyelmeztetett, hogy tartsa magát távol a Perzsa-öböl, valamint a Hormuzi-szoros vizeiről. Irán azzal is fenyegetőzött, hogy lezárja az olajszállítás szempontjából kulcsfontosságú szorost, válaszul az atomprogramja miatti súlyos szankciókra.

Az amerikai védelmi minisztérium tisztségviselői közölték, hogy egyelőre nem hallottak semmiféle köszönetet az iráni kormánytól a halászok kiszabadításáért – írta a Stars and Stripes, az amerikai fegyveres erők lapja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik