Nagyvilág

Hajókatasztrófa Olaszország partjainál

lampedusa (lampedusa)
lampedusa (lampedusa)

Legalább 62 halottja van annak a hajószerencsétlenségnek, ami az olaszországi Lampedusa partjainál történt.

Menekülteket szállító hajó süllyedt el az olasz partoknál – tudósít a BBC és a Reuters. Eddigi információk szerint legalább 62-en (egy helyi forrás szerint 82-en) vesztették életüket. Jelenleg is zajlik a mentőakció, amelyben több hajó és helikopter is részt vesz.

Az AFP arról számolt be, hogy a hajón 500-an tartózkodtak, amikor tűz ütött ki rajta és elsüllyedt. Egy közelben lévő  halászhajónak sikerült 60 embert kimentenie.

A hajó Lampedusa kikötője közelében süllyedt el, a vízbe több száz ember került, köztük harminc gyerek és több várandós nő is. Eddig százötven embert mentett ki a vízből az olasz parti őrség, és ötven holttestet is kihalásztak, köztük volt egy állapotos nő, és egy fiú-, valamint egy lánygyermek.

Néhány nappal ezelőtt szintén történt egy tragédia ugyanitt: 13 menekült fulladt vízbe, miután hajójuk zátonyra futott.

Az Olaszországhoz tartozó Lamepdusa szigete közelében gyakoriak az ehhez hasonló tragédiák, mivel az Észak-Afrikából érkező menekültek zsúfolt hajókon vagy kisebb csónakokon próbálják elérni az Európai Uniót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik