Nagyvilág

Kínai halászok vesztek a tengerbe

hajó a tengerben (hajó, tenger)
hajó a tengerben (hajó, tenger)

Negyvenhét halász eltűnt a Dél-kínai-tengerben, miután két hajójukat felborította és elsüllyesztette a Wutip tájfun - jelentette az illetékes hatóságokra hivatkozva a kínai média hétfőn.

A Kuangtung tartományi hajókat még vasárnap veszítették el Kína legdélibb tartományától, Hajnantól mintegy 330 kilométerre, a Hszisa-szigetek, közismertebb nevükön a Paracel-szigetek közelében.

Összesen öt hajón 171 ember tartózkodott a térségben. Egy harmadik hajóval szintén megszűnt az összeköttetés. A mentés a helyszín közelében folyamatban van, eddig 13 túlélőt találtak.

A Wutip tájfun az idén a 21., amely Kínát is sújtotta; a régióban a négyfokozatú vészjelző skálán a második legerősebb, a narancssárga fokozat van érvényben. A veszélyeztetett kínai területek Kuangtung, Hajnan és Kuanghszi. A Wutip várhatóan kedden érkezik meg Vietnam középső partvidékére.

A Hszisa-szigetek hovatartozásáról vita van Peking és Hanoi között, mindkét fél teljes szuverenitást követel a terület felett. A szigeteket 1974-ben Kína tengeri ütközetben, a légierő bevonásával “visszafoglalta”, és 2004 óta végez rendszeres járőrözést a környéken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik