Nagyvilág

Bizalmat kapott az olasz kormány

berlusconi(1)(5)(960x640).jpg (berlusconi)
berlusconi(1)(5)(960x640).jpg (berlusconi)

A szenátus szerda délután nagy többséggel bizalmat szavazott a Letta-kormánynak. Berlusconi visszakozott.

Letta a minimálisan szükségesnél jóval több, 235 támogató szavazatot kapott a 321 tagú szenátusban. A kormány maradása ellen 70 képviselő szavazott. Letta két vokssal többet kapott, mint kormánya április végi megalakulásakor.

Silvio Berlusconi, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) párt elnöke, aki kedden még azt az utasítást adta pártjának, hogy ne szavazzon bizalmat Lettának, nem sokkal a szavazás előtt jelentette be, hogy mégis támogatja a kormány maradását.

Fotó: AFP/Filippo Monteforte

Berlusconi a párt frakcióvezetője helyett szólalt fel. Hangsúlyozta, hogy a PdL “belső vajúdás” után hozta meg döntését. Hozzátette, azért szavaznak bizalmat, hogy a kormány véghez tudja vinni a megkezdett gazdasági reformokat.

MIndekit meglepett

Berlusconi döntése mindenkit, még saját pártját is meglepte – nyilatkoztak a PdL politikusai. Közöttük Maurizio Sacconi újságíróknak elmondta, hogy Letta délelőtti beszéde után a PdL frakciója tanácskozást tartott és Berlusconi számára világossá vált, hogy pártja szenátorainak közel egynegyede nem ért egyet a kormánybuktatással.

Angelino Alfano PdL-főtitkár, belügyminiszter és másik 25 szenátor ezt közleményben nyilvánosságra hozta azzal fenyegetve, hogy a PdL-ből kiválva külön frakciót hoznak létre. A pártszakadás megakadályozására Berlusconi visszalépett a kormánybuktatástól. A felső házból távozó Berlusconit füttyszó és verbális támadások kísérték a római utcákon.
“A józan ész kerekedett felül” – mondta Renato Schifani a PdL szenátusi frakcióvezetője. “Szégyen! Berlusconit hátba támadták!” – reagált Sandro Bondi PdL szenátor, aki nemmel szavazott a bizalomra.

Kisebbségben maradt

Berlusconi kamikaze – írta a HuffingtonPost.it hírportál, hangsúlyozva, hogy a Berlusconi előidézte krízisben Letta győzött és a PdL Berlusconi vezette szárnya meggyengült. “Berlusconi öreg, de nem ostoba, végül rádöbbent arra, hogy saját pártjában kisebbségben maradhat” – mondta Pierferdinando Casini, a Kereszténydemokrata Unió (UDC) elnöke.

Elemzők szerint a belpolitikai feszültség ezzel nem ért véget: a PdL belső leszámolása még csak most kezdődött. Az elítélt Berlusconival való kormányzás folytatása ugyanakkor a balközép Demokrata Pártban is “hasfájást” okozott. A képviselőházban késő délután tartják a bizalmi szavazást. Itt a Letta-kormány biztos többséget élvez. “Történelmi nap a mai, teljesen új kormánytöbbség született” – hangoztatta Letta.

Csütörtökön a szenátus mentelmi bizottsága dönt Berlusconinak a parlamentből való kizárásáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik