Nagyvilág

Beállt az amerikai államcsőd

barack obama (barack obama, )
barack obama (barack obama, )

A Fehér Ház elrendelte, hogy a kormányzati intézmények az új pénzügyi év kezdetétől, közép-európai idő szerint kedd reggel hat órától függesszék fel tevékenységüket, mert nem sikerült megállapodást elérni az amerikai kongresszusban az áthidaló költségvetést biztosító jogszabályról.

A republikánus többségű képviselőház és a demokrata többségű szenátus éjfél után is folytatta a kompromisszum keresését. Korábban már készültek a az Amerikában shutdownnak nevezett eshetőségre, és vasárnap elfogadtak egy törvényt, amely október 1-je után is biztosítaná a katonák fizetésének folyósítását. Hétfői elemzések szerint a vita középpontjában álló, betegvédelmi, betegellátási törvénynek (PPACA) nevezett egészségügyi csomag legkevesebb 30 millió eddig nem biztosított amerikaira terjesztené ki az ellátást. A terv Obama programjának központi eleme. A republikánusok már 2010-es elfogadása óta próbálják a törvényt elkaszálni, mivel az szerintük túlságosan beavatkozik a piac viszonyaiba, a kelleténél terebélyesebb jóléti állam kiépítése irányába mutat. A Fehér Ház korábban közölte: nem hagyja meghiúsítani a reformot.Obama: Amerika „önmagán ejt sebet”

Barack Obama szerint a fizetésképtelenséggel Amerika “önmagán ejt sebet”. Elemzők szerint ez azzal járna, hogy a fizetés nélkül maradt állami alkalmazottak visszafogják kiadásaikat, megcsappannak a kiskereskedők bevételei. A vállalatok megtakarításokra kényszerülnek, visszafogva a munkahelyteremtést. A nemzeti parkok és múzeumok bezárása pedig az idegenforgalomra, leginkább a szállodákra és éttermekre mérne csapást. A Goldmann Sachs elemzői szerint a minisztériumok, kormányintézmények egyhetes leállása csaknem egy százalékkal fékezné le a gazdaság negyedéves növekedését. Ha a költségvetési “szünet” tovább tart, még komorabb helyzet állna elő: leállnának a magánszektor állami megrendelései, beleértve a hadiipari megrendeléseket.

16,7 ezer milliárd dollár hiányzik

A vonatkozó törvény szerint az “államcsőd” esetén is folytatniuk kell a munkát azoknak az állami alkalmazottaknak, akiktől függ a nemzetbiztonság és a közrend fenntartása. Ez 1,4 millió katonára, rendőrre, tűzoltóra, repülésirányítóra vonatkozik. Nem zár be a külügyminisztérium és az űrkutatási hivatal (NASA) sem, az önmagát finanszírozó posta is működni fog. A mostani helyzetet súlyosbítja, hogy az amerikai adósságállomány a pénzügyminisztérium szerint el fogja érni a 16,7 ezer milliárd dolláros “plafont”, azt a limitet, amelynek megemelése nélkül a szövetségi kormány nem tudja fedezni kiadásait. Jack Lew pénzügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok már október 17-én fizetésképtelenné válhat, és katasztrofális helyzet állna elő, ha a kormány nem tudná fizetni a számláit. Néhány héten belül az államkincstárban csak 30 milliárd dollár szabadon felhasználható pénz marad, miközben az adóskötelezettségek a duplájára rúgnak majd.

Belassul a világgazdaság

Az államcsőd elkerülése végett az Egyesült Államok már hónapokkal ezelőtt rendkívüli intézkedésekhez folyamodott: a pótlólagos pénzügyi források felszabadításáért leállították a kifizetéseket a köztisztviselői nyugdíjalapba. A kongresszus költségvetési hivatala szerint október 22. és 31. között ezek a lehetőségek is kimerülnek. Az amerikai pénzügyi rendszer zavarai elkerülhetetlenül hatással lesznek a világgazdaságra. A Nemzetközi Valutaalap arra figyelmeztetett, hogy az amerikai kormány ideiglenes leállásával és az adósságplafon megemelése nélkül akár fél százalékkal lassulhat a gazdasági növekedés máshol a világon.

Legutóbb 17 évvel ezelőtt fordult elő az Egyesült Államokban, hogy a kormányzat részlegesen fizetésképtelenné vált, mert a kongresszus nem biztosította a finanszírozást a kezelésében álló ügynökségek számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik