A B92 nevű szerbiai rádió és televízió a honlapján azt írta, hogy Madeleine Albright egy rádióműsorban párhuzamot vont a szíriai helyzet és a 14 évvel ezelőtti koszovói helyzet között. A volt külügyminiszter azt mondta, hogy számtalan módon tudna az USA hadserege beavatkozni Szíriában az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyása nélkül is.
„Szerintem többféleképpen is meg lehet ezt csinálni. Ha azt kérdezik, hogy törvényes-e, akkor őszintén szólva, Koszovóra kell visszatérnem, a rendszer végül is kimondta, hogy amit ott tettünk, az nem volt legális, de helyes volt” – mondta Albright. „Mindig is hittem abban, hogy jobb, ha valamit másokkal együtt teszünk, mintha csak egyoldalúan. Ezt azonban máshogyan is lehet értelmezni, és ki lehet kerülni az ENSZ BT zsákutcájából” – tette hozzá a politikus.
Jugoszláviát 1999. március 24-én kezdte bombázni a NATO, a 78 napig tartó támadássorozatban különböző becslések szerint összesen 1200-3500 civil, katona és rendőr halt meg. Az ország gazdasága mintegy 30 milliárd dolláros kárt szenvedett. A NATO 19 tagországa azt követően támadta meg Jugoszláviát, hogy kudarcba fulladtak a franciaországi Rambouillet-ben, valamint Párizsban folyó tárgyalások Koszovóval kapcsolatban. A támadással vetettek véget Slobodan Milosevic elnök koszovói erőszakkampányának.