sziria-gyerekek(960x640)(1).jpg (szíria, gyerekek)
Nagyvilág

Több ezer gyerek menekült el egyedül Szíriából

Több mint négyezer kiskorú egyedül, családtagja vagy más hozzátartozója nélkül menekült el a polgárháború sújtotta Szíriából az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) pénteki genfi tájékoztatója szerint.

A világszervezet szakosított szerve közölte: eddig 4150 olyan szír gyereket regisztráltak a Szíriával szomszédos országokban, akik egymagukban hagyták hátra szülőföldjüket.

“Néhányan a konfliktusban elvesztették szüleiket és elmenekültek az erőszak elől, mások azért lépték át a határt, hogy rokonaikkal találkozzanak, míg vannak olyanok is, akiket a saját szüleik küldtek a szomszédos országok valamelyikébe, elejét véve így annak, hogy a gyermeket fegyveres csoportok állítsák szolgálatukba” – mutatott rá Marixie Mercado, az UNICEF szóvivője.

Eddig Libanon fogadta be a legtöbb ilyen magányos gyereket, összesen 1698-at, akiknek többségét a Bekaa-völgy térségében szállásolták el, ahol különféle mezőgazdasági munkákat végeztetnek velük. Jordániába a konfliktus kezdete óta 1170 szíriai gyerek – köztük több 9 évnél is fiatalabb – érkezett szülői kíséret nélkül, míg Irak északi részén 300 szíriai gyerek keresett egyedül menedéket.

Az UNICEF emlékeztetett arra, hogy ezek a gyerekek súlyos erőszakcselekményeknek voltak szemtanúi és áldozatai, és sok esetben elválasztották őket szüleiktől vagy gondozóiktól. Az ENSZ szakosított szerve most azon dolgozik, hogy azonosítsa ezeket a kiskorúakat és védelmet, többek között biztonságos szállást nyújtson nekik, amíg meg nem találják valamely hozzátartozójukat.

Az UNICEF szerint sok gyerek azért menekült el Szíriából, mert ott nem voltak biztosítva számukra az olyan alapvető szükségletek sem, mint az otthon, az ivóvíz vagy az élelem.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.