Nagyvilág

Véget ért a kenyai túszdráma

nairobi támadás (nairobi, terrortámadás, kenya)
nairobi támadás (nairobi, terrortámadás, kenya)

Lezárult a negyedik napja tartó nairobi túszdráma, a kenyai biztonsági erőknek sikerült legyőzniük a Westgate bevásárlóközpontot elfoglaló al-Shabaab terrorszervezet fegyvereseit - jelentette be Uhuru Kenyatta kenyai elnök kedd este a nemzethez intézett televíziós beszédében.

Az iszlamista támadók legalább hatvanegy civilt megöltek, a biztonsági erők hat tagja az összecsapásokban vesztette életét, kétszáznegyvenen pedig megsebesültek – közölte Kenyatta. A hadsereg öt terroristával végzett, tizenegyet a rendőrség letartóztatott. “Megaláztuk és legyőztük támadóinkat, Kenya szembe került a gonosszal és győzedelmeskedett” – jelentette ki az elnök, aki szerdától három napos nemzeti gyászt rendelt el.

Az államfő hangsúlyozta: nem engednek a terroristák nyomásának, és annak ellenére sem vonják vissza csapataikat a szomszédos Szomáliából, hogy az al-Shabaab milícia szóvivője korábban újabb támadások végrehajtásával fenyegette meg Kenyát, amennyiben továbbra is részt vesz az Afrikai Unió Szomáliába vezényelt békefenntartó erejében.

Bizonytalan a helyzet

Kenyatta sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudta az arra vonatkozó titkosszolgálati információkat, hogy egy brit nő és három amerikai állampolgár is a támadók között lett volna, arról azonban beszámolt, hogy a művelet végéhez közeledve a bevásárlóközpont három emelete leomlott, számos embert maga alá temetve.

“A gyáva támadók társaikkal és patrónusaikkal egyetemben az igazságszolgáltatás színe elé fognak kerülni” – mondta az elnök, majd megköszönte a nemzetközi támogatást, és nemzeti egységre szólította fel a kenyai lakosságot.

Mindazonáltal a kenyai túszdrámával kapcsolatban továbbra is ellentmondásos információk érkeznek. A bevásárlóközpontot elfoglaló terrorszervezet nemrégiben bejelentette, hogy továbbra is kitartanak, ezzel szemben Kenyatta és a kenyai biztonsági erők is arról számoltak be, hogy már ellenőrzésük alá vonták az egész épületet.

Fotó: AFP/James Quest

A kenyai kormány is többször azt hangoztatta, hogy ellenőrzés alá vonták a bevásárlóközpontot, eközben azonban az épületből fegyverropogás zaja szűrődött ki, több robbanás is hallatszott, valamint füst gomolygott a komplexum felett.

A fegyveres erők egyik tagja délután először azt mondta, hogy “végeztünk”, később azonban beismerte, hogy még mindig harcban állnak a terroristákkal. A meg nem nevezett katona elmondta, hogy a hadsereg tagjai robbanóanyagokat keresnek, valamint túlélők után kutatnak az épület bizonyos részeiben, például a moziban és a kaszinóban.

“A túszok nyugtalannak tűnnek ugyan, de még élnek” – írta a terrorcsoport néhány órával ezelőtt a Twitter közösségi oldalra feltett üzenetében. A támadók kitartanak, s állítólag sok holttest hever a plázában. Az üzenet nem sokkal azután jelent meg, hogy a kenyai kormány azt bizonygatta, sikereket ért el a negyedik napja tartó túszdráma felszámolásában.

A legújabb információk szerint összesen hatvanhét embert lőttek agyon a fegyveresek, azonban a városi halottasház egyik tisztségviselője bizonyosnak nevezte, hogy “ennél több áldozattal kell számolni”, mivel nem tudni, hány holttest hever az épületben. Egy neve elhallgatását kérő kormánytisztviselő azt közölte az AP hírügynökséggel, hogy ők további hatvan halottra készülnek.

Nem elég a katonai megoldás

A elkövetők felelősségre vonását, a bűnösök nemzetközi segítséggel való azonosítását kérte kedden Genfben Abdi Farah Shirdon szomáliai miniszterelnök, hangsúlyozva azt is, hogy a szomáliai terrorszervezet gyengítéséhez nem elegendő csupán a katonai fellépés.

Az afrikai ország kormányfője az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának Szomália ügyében összehívott rendkívüli ülésén reagált az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel kapcsolatban álló, as-Shabaab nevű szomáliai iszlamista szervezetnek tulajdonított nairobi gyilkos akcióra.

Fotó: AFP/Carl De Souza

Újságíróknak nyilatkozva ugyanakkor megállapította: nincsenek pontos információi a bevásárlóközpontban magukat elbarikádozott túszejtők nemzetiségével kapcsolatban. “Azt tudjuk, hogy különböző nemzetiségűek, de nem tudom biztosan megmondani, hogy milyenek” – mondta Shirdon, hozzáfűzve, hogy folyamatos kapcsolatban áll Uhuru Kenyatta kenyai elnökkel.

A szomáliai miniszterelnök leszögezte: ennek az akciónak a felelőseit meg kell büntetni, felelniük kell tetteikért. Ami az as-Shabaabot illeti, úgy fogalmazott: bár e szervezetet az elmúlt években bizonyos mértékben meggyengítették, befolyását kiterjesztette a szomáliai határokon túlra is. A terror nem áll meg az országhatároknál, ez a tragédia ugyanakkor közelebb hozta egymáshoz Kenyát és Szomáliát a közös ellenség, a terrorizmus elleni küzdelemben – mondta Shirdon.

A miniszterelnök hangsúlyozta: csak az jelentheti az átfogó megoldást, ha Szomáliában megteremtik az erős jogállamot, a térség államainak együttműködését, valamint a gazdasági stabilitást és a jól működő közszolgáltatásokat. Ennek érdekében a szomáliai kormány elsősorban a fiatalok foglalkoztatottságának növelésére összpontosítja erejét, hogy a terrorszervezet minél kevésbé legyen képes az ifjú nemzedékek tagjait soraiba toborozni. A miniszterelnök szerint ezért kell a fiatalokat rábírni arra, hogy iskolába járjanak, megfelelő oktatási és gazdasági körülményeket kell teremteni számukra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik