Nagyvilág

Kisgyerekei előtt fejezte le a családi nyuszit

Az anyuka a hálószobában ölte meg az állatot, metamfetamin hatása alatt. Majd egy hónapig nem ment haza.

Amikor végül újra találkozott férjével, csak a vállát vonogatta, amikor a férfi kérdőre vonta az eset miatt, és közölte vele, hogy azért tette, mert unatkozott – írta a The News Herald. A most 36 éves Tina Sandlin még tavaly júliusban hívta be két kisgyerekét a hálószobába floridai otthonában, majd előttük ölte meg a háziállatként tartott nyulat.

A gyerekek elmondása szerint anyjuk a fülénél fogva emelte meg az állatot, majd egy késsel vágta le a fejét, miközben a nyúl rúgkapált. A most 7 és 4 éves gyereknek utána többször is volt rémálma az esetről – mondta el Sandlin férje.

A nőt 2012 szeptemberében tartóztatták le. Az állatkínzással és gyermekbántalmazással vádolt nő ellen múlt hét pénteken hozott ítéletet egy helyi bíróság, amely végül nem ítélte letöltendő börtönbüntetésre a letartóztatása óta rácsok mögött lévő nőt. Sandlinnak másfél évig tartó kötelező drogelvonóra kell mennie az ítélet értelmében, és gyerekeivel is csak akkor találkozhat, ha gyógyultan engedik ki az elvonóból és utána három hónapig tiszta marad.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik